Gipsz Jakab felemelkedése és a Jobbik eljelentéktelenedése

„A közmédia ugyan torzít és a Jobbik nemcsak jó formában nincs nyilvánvalóan, de mintha az identitását is elvesztené lassan. Már Vona Gábor lemondása, majd a semmi karizmával nem bíró Sneider Tamás megválasztása lletve most a leginkább a harsány O1G-re redukált üzeneteiről elhíresült Jakab Péter megválasztása egyre inkább egy identitását elvesztett, már nem szélsőjobboldali még nem balliberális pártot mutatnak a közvélemény szemében. (Az utóbbi célozgatás a közmédia torzítása.)

Nem igazán van olyan téma, ami most erősen a Jobbikhoz lenne köthető, és ez vélhetően nem kedvez az önálló politizálásnak. Még a korábban a Jobbik berobbanását okozó cigánykérdést is sikerült Orbánnak a legújabb gyöngyöspatai ügyben magához ragadnia. A Jobbik talán fel sem eszmélt. Jakab Péter csak egyre hangosabb és egyre artikulálatlanabb orbánozásain kívül nem is adott életjelt talán. Az önálló Jobbik üstökösszerű pályájának úgy tűnik leáldozóban van vagy már vége.

Ennek egyik oka, hogy a Jobbikot megszülő szellemiség, a nemzeti radikalizmus szinte minden fontos kérdéskörétől fényévekre került a párt. Eleve semmilyen intellektuális tartalom nem jellemző ma már a Jobbikra, más pártokra sem igazán már, nota bene. A Jakab-szerű újoncok nem is igazán ismerik vagy értik talán azt a szellemiséget, ami a '90-es évek jobboldali politikai underground-ját megtöltötte. Amely sokszor ordas tévedésekkel és bornírt zsákutcákkal, de megoldásokat keresett a rendszerváltás mainstream politika által szőnyeg alá söpört alapvető igazságtalanságaira és visszásságaira.

Már a 2010-es Jobbiknak sem volt igazán élő kapcsolata ezzel az amúgy főleg Csurka István által jól-felemásan, de grafomán módon alaposan feltárt problémakörrel. De ennek a megalapozó, meggyőző szellemi munkának köszönheti a Jobbik a létét, a sikerét és az induló programját is, amiből valóban sokat szívott fel az orbáni politika magába.

A Jobbik antikommunista, EU-kritikus pártból minden magyarázat nélkül lett az MSZP-től szinte csak kicsivel többet használt piros-fehér-zöldben és néhány Horthy-emlék ritualizált megosztásában, pusztán kulturálisan különböző párt. Az embernek olyan érzése van, hogy ezek az egykor erősnek láttatott szentimentek profánok és felszínesek voltak korábban is. Kevés valódi átéltség volt mögöttük, akkor is, amikor lázig hevültek a hazafias indulatok a jobboldali berkekben. (...)

Vona és a Jobbik sosem volt az, aminek sokan látni akarták. Ennyit tudott Vona. Ennyit tudott a Jobbik. Sajnálom azokat, akik számára csalódást okoztak. Bizony sajnálom a nemzeti radikalizmusból a nemzetet. A irányzék nélküli radikalizmust meg majd megkapja mindenki Fekete-Győrtől és Jakab Pétertől kórusban. Nem kétlem, hogy lesz rá kereslet. ”