A történelem, a jog és a sors

1865 áprilisában járunk. A Ford színházban lelövik Lincoln elnököt. Az alelnököt és a külügyminisztert is le akarják, de az meghiúsul. Komplett kis összeesküvő csapat kerül a hatóságok látókörébe, és rövidesen el is kapják a főkolomposokat. Köztük is a fő-főkolompost, John Wilkes Booth-t, akiről minden történelmi beszámoló megemlékezik, hiszen ő adta le a végzetes lövéseket.

Ám a sors történelmi fintora, hogy az ő további története nagyon kurta; egy pajtában bujdosik, ahol rátalálnak és lelövik. Nem úgy a társait, akiket sorban elkapnak, s rájuk bírósági tárgyalás vár. Jó néhány férfi és közöttük egyetlen nő, Mary Surrat, aki annak a panziónak a tulajdonosa, ahol Booth és társai előkészítették a merényletet.

S persze Mary Surratnak ettől kezdve az életéért kell harcolnia. Mert abban a felfokozott hangulatban, az amerikai elnök meggyilkolása után, ugyan ki hinné el neki, hogy ő csak egy egyszerű panziótulajdonos, miközben a fia, aki Booth barátja, maga is részese a merényletnek.

De persze ezt a történetet el lehetne mesélni szimplán, mint egy egy Lincoln-ellenes merényletet. És biztosan lenne, aki ilyen szimpla történetként mesélné el. De lehet ezt máshogyan is. Például úgy, hogy valaki elkezdi firtatni: ártatlan avagy bűnös volt-e a nő? Egy fiatal ügyvéd, aki nem mellesleg háborús hős; nos. ő lesz a déli érzelmű és Lincoln-ellenes nő védője. Mert hát per lesz, s a per célja: példát statuálni.

Hogyan is mondja a történet egyik potentátja, Stanton hadügyminiszter? „Minden jogunk megsemmisül, ha a nemzet megszűnik létezni”. S hogyan semmisül meg a nemzet (s ez által a jog)? Ha a hivatalos hatalom nem szolgáltat elégtételt. Ha a perbefogott merénylőket mind egy szálig nem küldi a másvilágra. 

Hiába tehát a fiatal ügyvéd minden mást felülíró harca az igazság, a nő ártatlanságának bebizonyítása után. A nőt – a férfiakkal együtt – végül kivégzik. Az igazság nem győz, azazhogy: utólag győz. Az Amerikai Legfelső Bíróság egy évvel a per után törvényt hoz arról, hogy ilyen esetekben polgári peres eljárást kell lefolytatni (merthogy az ominózus per katonai bíróság előtt zajlott).

A tanulság? 

Egy történelmi eseménynek ezerfajta feldolgozása lehetséges. Az egyik a „megemelt”, a himnikus. Ez valahogy így szólna: megölték az amerikai elnököt, s nemzet zavarodottságában erőt merített a bűnösök megbüntetéséből. Amerikai a büntetésben, a bosszúban vált egységes nemzetté.

S a másik, kissé földhözragadtabb. Megölték az elnököt, de Amerika e bűneset kivizsgálása kapcsán még nem tudott fair tárgyalási körülményeket teremteni. Túl nagy volt a nyomás ahhoz, hogy ne egy „előre gyártott” ítélet szülessen. Meglehet Mary épp olyan bűnös volt, mint a többiek, de bűnössége az irányított tárgyalás során száz százalékosan nem bizonyosodhatott be.
Frederick Aiken – a védőügyvéd – mindenesetre a per után, 33 évesen feladta ügyvédi hivatását és újságírónak állt. Történetesen a Washington Postnál.