A magyar popzenetörténet helye a NER emlékezetpolitikájában

„A Retró Rádió nem propagandaadó, korántsem az. Az MTI központi rendszeréből irányítja ugyan az óránkénti híradó tartalmát a hallgatók felé, és valóban, rendre elhangoznak a műsorszünetekben a kormány „társadalmú célú” reklámjai is, maga a rádió, annak műsorvezetői, szerkesztői, nem folytatnak propagandatevékenységet, szemben a TV2 Tények híradójával vagy a Magyar Televízió adóival. (A Hungária, Komár László vagy a Neoton számaiban pedig éppúgy felesleges célzott ideológiát keresni.) A Retró Rádió – pontosabban e rádióadón keresztül a NER – egészen másban, a lakosság komfortjának, otthonosság-érzetének fenntartásában érdekelt.

Azok az emberek, akikről Sebők János írt, a 45−55 éves vagy afölötti (részben még aktív dolgozó, részben pedig már nyugdíjas) lakosság – a Fidesz törzsszavazóinak jelentős hányada – pont az a generáció, amely még a szocializmusban nőtt fel, és fiatalkorának integráns részét képezte a ’60−’70−’80-as évek (egyes KGST-országokéhoz képest igen magas színvonalú) popzenéje. Az ő nosztalgiájuk tartja fönn a Retró Rádiót és az ő komfortérzetük elnyerése a tétje a NER retró-diskurzusának.

A Retró Rádió által (is) gerjesztett nosztalgiahullám ugyanis cseppet sem a mai viszonyok és a Kádár-korszak (elképzelt, eufemizált) mindennapjai közötti differenciát erősíti föl valamifajta kritikai attitűd részeként, hanem a jelenben való aktív (politikai) cselekvés láthatatlan gátjává válik. Ennek oka az, hogy a nosztalgiának mint lélektani diszpozíciónak – ahogy ezt a már említett Svetlana Boym, vagy magyar nyelven Pintér Judit Nóra kiválóan leírták – éppen az a központi sajátossága, hogy a folytonosan idealizált, illuzórikus múltba révedő egyén, mintegy a saját nézőpontja rabjaként, a körülötte lévő jelen valóságában tehetetlenné, cselekvőképtelenné válik.

Ilyen emberekre – a múltban merengő, a jelen viszonyain változtatni nem tudó, vagy ennek lehetőségét elképzelni sem képes állampolgárokra – van szüksége a NER-nek; Orbán Viktor rendszerét (természetesen tudtukon kívül) ők tartják fönn.”