Rendet akarnak tenni

„Kormányunk, miután minden mást rendbe tett, azt hiszi, tizedik hivatali évében végre megengedheti magának a magyar színházi világ purifikációját is. Véghez is fogja vinni, méghozzá a tőlük megszokott savonarolai következetességgel, vagyis vakon és kegyetlenül. Amennyire saját szájuk íze szerint purifikálták az ipart, a mezőgazdaságot és a tudományt, ugyanezt teszik a művészettel is. Látják jól, hogy ez kicsit zehernyésebb, azonban azt is észrevették október 13-án, hogy ha maradni akarnak 2022 után, akkor azonnal lépniük kell, konkrétan a szabadlelkű művészek nyakára. Éspedig sürgősen és elsősorban a színházművészekére.

Ugyanis nem tévednek, ha úgy vélik, hogy a városokban elszenvedett hatalomrengető választási vereségüknek az egyik fontos oka épp a magyar színházi élet egészséges pezsgése. Vagy fordítva: a városok szabad választását tápláló leghatékonyabb művészi erő a színházban mutatkozik meg.Mert a színházművészet (ahogyan Shakespeare mondta) igazi tükör. Ha jó, ha rossz, a valósággal, a pillanatnyi valósággal szembesít. Magunkra ismerünk, a saját bajunkra és (ritkán) örömünkre, netán boldogságunkra. Előjön az igazságkeresés, netán a katarzis, a „megtisztulás” – kevésbé patetikusan: a megvilágosodás. Észleljük az ellenséget.

Azonban ürügy nélkül nincs magyar hadüzenet. Az úgynevezett Gothár-ügy úgy kellett a populista purifikátoroknak, mint Tiszáéknak Ferenc Ferdinánd meggyilkolása vagy Horthynak a kassai bombázás. Mert, ha komolyan beszélünk, nincs is már Gothár-ügy. Ami volt, az elintéződött, azzal a különleges erkölcsi bónusszal, hogy a vétkes bűnbánatot tartott és az áldozat elfogadta az, a társulat pedig megnyugodott, amit egy világra szólóan pompás Tartuffe előadással bizonyít. Csak a Tartuffe-kormány és a két Tartuffe kormánypárt nem nyugszik. Rendet akarnak tenni. Tudjuk, hogyan, tudjuk miért.”