Kornis Gyula megérdemli a szobrot!

„Sermer Ádám a Liberálisok részéről szerdán – két nappal az eseményt követően – kifogásolta Kornis Gyula szobrának felavatását, mondván, a piarista »a holokauszt borzalmait készítette elő, és a későbbi mészárlásokat elfogadhatóvá tette a többségi társadalom számára«. Nem túlzás ilyesmit állítani Kornis Gyula élettörténetének és munkásságának ismeretében? 

Mindenképpen túlzás, de ennél azért árnyaltabban kell a problémát megválaszolni, hiszen sokan érzelmi alapon közelítenek a témához. Kornis esetében egyértelműen kijelenthetjük: ő semmiképpen sem dolgozott a holokauszt előkészítésén, és nem volt részese a borzalmaknak. Ez a fenti idézet egy kontextusból kiragadott mondat, amit Kornis a Tanácsköztársaság után közvetlenül írt a Kulturpolitikák irányelvei című tanulmányában, ami 1921-ben jelent meg az Új Magyar Szemle című, kis példányszámú lapban. Ebben szerepel az a bekezdés, amire a balliberálisok – hangsúlyozom – részben hivatkoznak. Kornis itt valóban szót ejt arról – statisztikai adatokkal alátámasztva – , hogy a zsidóság milyen erős szerepet játszik a magyar kultúrában, illetve, hogy ez ellen a magyarság nem tett semmit. Ugyanakkor kijelenti azt is: »nem a jelszavas antiszemitizmus segít, hanem a keresztény magyar ifjúságnak komoly, rendszeres szellemi munkához való szoktatása az ázsiai lustaság és kvietizmus (tévtanítást jelent, a misztika egyik irányzata – a szerk.) levetkőzése.« Ezt a részt pedig már nem is idézik a balliberálisok, pedig itt a keresztény magyarság ellen kel ki Kornis – ilyen alapon minden magyar meg lehetne sértődve, hogy ázsiai lustasággal és kvietizmussal vádolják.

Azok a Kornis-kijelentések, amelyekre most a balliberális oldal és a Mazsihisz hivatkozik, árnyalhatók-e, amennyiben abba a sajátos történelmi helyzetbe helyezzük, amikor elhangzottak? 

Több probléma is van az idézettel. Az egyik ezek közül az 1920-as évek legelejének szellemi környezete, hiszen amikor ezek a gondolatok megszülettek, az az időszak volt, amikor a keresztény magyar értelmiség döntő többsége sajnos ennél is sokkal vadabb megnyilvánulásokkal illette a zsidóságot. Ennek megértéséhez szem előtt kell tartanunk, hogy rögtön a Tanácsköztársaság után vagyunk, a kommün vezetőinek többsége pedig zsidó leszármazott volt. Ebből alakult ki durva általánosítással a Tanácsköztársaság leverése után jellemző óriási antiszemita indulat. Kornis ebben a légkörben írta az idézett sorokat. A másik fontos szempont, ami miatt problémás az idézet, hogy Kornis mondatai sokkal enyhébbek, mint a korra jellemző azon megnyilvánulások, amiket akár Kosztolányi, Babits vagy Krúdy is tett. Ők sem voltak antiszemiták, de ebben az időben tettek zsidóellenes kijelentéseket. Fontos megemlíteni azt is, hogy az idézett szövegrészt tartalmazó írást nem az eredeti, fent említett forrásból ismerik a legtöbben, hanem egy későbbi, 1927-ben megjelent kötetből (Kultúra és politika), amelyből ez az említett bekezdés tudatosan kimaradt, hiszen Kornis sem tartotta már ekkor vállalhatónak korábbi szavait.

Politikusként a későbbiekben pedig az idézett kijelentésnek éppen az ellenkezője volt jellemző Kornis Gyulára. Államtitkárként szerepet játszott a a klebelsbergi népiskola-építési program beindításában. Amikor napirendre került a második zsidó törvény, ő maga és az elnökletével működő párt is hevesen tiltakozott ellene. Számos kötetében, így az 1944 elején megjelent Tudomány és társadalom című írásában is kikelt az általa politikai-biologizmusnak nevezett német fajelmélettel szemben, és fölöttébb kritizálta azt.

Fontos megemlíteni azt is, hogy az 1910-es években, de még 1920 körül is, például Jászi Oszkár, aki kikeresztelkedett zsidó volt, és a polgári radikálisok egyik vezetőjeként ismerték, sokkal vadabb sorokat írt a zsidóság szerepéről, mint Kornis. Jászi pedig – akinek magam is tisztelem a szakmai munkásságát – épp az egyik példaképük Sermer Ádáméknak.”