Jó reggelt, ez már a polgárosodás?

Rajcsányi Gellért írása a Mandiner hetilap első számából, elődlapunk, az Utolsó Figyelmeztetés (UFi) egykori szerzőinek új rovatából

Nyári hétvége az M7-esen: alig férnek el egymástól a vadiúj városi terepjárók, de azért

hogy aztán felzárkózzon mögéjük a még nagyobb bálna, s mindkettőt dudálva szorítsa le a jobb sávban cammogó prolik közé.

Hiszen számít az az egy perc és némi plusz vérnyomás megszerzése a dugóban, hogy hamarabb leérjen az északi partra, és a lemenő nap utolsó sugarai még megcsillanjanak a borhűtőből elővett rozé üvegén, a frissen elkészült rusztikus nyaraló bőséggel térkövezett teraszán.

Krónikás, ki a mostani Magyarország gyarapodását kutatod majd egykor, jegyezd fel magadnak ezt a képet: ilyen a mi polgárosodásunk az Úr kétezres éveiben.

Mi nekünk, magyaroknak a polgárosodás, vagy legalább annak víziója? Hiába vagyunk ezer éve túl sokszor kelet felé rángatott, életvágyunkban meg délies nép,

Tüchtig családi ház áll a zöld gyep és jól vágott sövény mögött, előtte egy szolid német családi autó, a szomszédságban teli polcos bolt, összetartó közösség, bizalom, nyugalom, biedermeier hétköznapok és életre szóló kiszámíthatóság… Na nem mintha ilyen hibátlan lenne ma már az a bizonyos északnyugat-európai valóság, de az évtizedekig vasfüggönnyel elkerített barlangjainkban mégis ilyesmi képek vetültek föl a falra. Ez van, Platón mester, nekünk ilyen víziók jutottak.

És hányszor próbálkoztunk kimászni a barlangunkból, hányszor futottunk neki a polgárosodásnak csak az elmúlt évtizedekben! Késő Kádár-kor, kettős társadalom, óvatos próbakapitalizmus, eredeti tőke-, infarktus- és agyvérzés-felhalmozás, alávetett (ex)gyarmati népek helyett önmagunk, testünk és elménk kizsákmányolása. Csak hogy legyen egy plusznyaralás Jugóban, még egy szint a soknemzedékesnek szánt családi házra, még egy kis tuning az Osztrákból behozott használt Mercire.

Aztán mire egyről a… másfélre jutottunk, jött a rendszerváltás összeomlása, a szocialista ipar ment a levesbe, mentek vele a darálóba melósok, férfiak és nők, güriző dolgozók és (kényszer)vállalkozók.

Papíron létező polgárosodásunk elakadt.

rég felgazosodott hétvégi telkek fészereibe, elmúlt nyaralások megsárguló emlékképeibe a polcon porosodó albumban. Az idő elvágtatott, a valóság kicsúszott a markolni vágyó markaink közül.

De jöttek az ezredforduló évei, újra nekifutottunk a polgárosodásnak, kinyílva a világra, a szabaddá vált Európára, felvéve a ritmust a globalizáció gazdaságával, kultúrájával és életmódjával is. Már épp elkezdtük álmodni a cukrászdát Bécsben… csak megint egy kicsit hiányzott, ide hát a hitellel, euró, frank, jen, egyre megy, mind bele a zsebekbe, megint polgárosodtunk papíron, és megint csak csúszott ki a valóság a markainkból.

Jött az újabb válság, teljes politikai, gazdasági és társadalmi krízis, előbb és rosszabbul ért el minket, mint a legtöbb európai nemzetet egy jó évtizeddel ezelőtt – és megint becsődölt a polgárosodásunk. Bedőltek a hitelek, a vállalkozások és a munkahelyek,

S itt van ez az újabb gyarapodás: szinte már érthetetlenül kitartóan hasít a világgazdaság, s benne a magyar is, és rohanunk megvalósítani a gyarapodásról szőtt reményeinket. Vásárolunk, fogyasztunk, szerzünk, kell az újabb, a jobb, a nagyobb, semmi nem elég, hajszoljuk magunkat, versenyben az idővel, az újabb válságot ígérő próféciákkal, a Kárpát-medencében túl gyakran hullámzó jó és rossz idők váltakozásával – de hát egyszer élünk, egye meg a fene a vén Sarudykat, ma kiesszük őket a vagyonukból; hát magyarok vagyunk, nem?

Csak te, beérkezettség dicsősége, hol késel e napfényes homályban? És hol vagy, nyugalom, kiegyensúlyozottság és kiszámítható rend? Hol vagy, szerénység, mértékletesség, bölcsesség, takarékosság, türelem és belátás? Hol vagy, te, klasszikus műveltség, te, hosszú távra tervezés, te, felelősségvállalás, s mikor jön már a markolni vágyó markok kiengedése?

Hol vagy, élet, amely nem rohan, mert ami kell, már rég megvan? Hol vagy, hátradőlés öröme?

s kezdhetünk mindent újra elölről?

Eljutunk-e hát valaha a magyar polgárosodásban egyről a kettőre, elsőtől a második lépésig, s aztán a harmadikig, negyedikig, és így tovább?

Rajtunk is áll ám a választás, merre lépünk és hová indulunk. Alattunk a Balkán, előttünk Európa, bennünk a létra.