Rajtunk is áll ám a választás, merre lépünk és hová indulunk. Alattunk a Balkán, előttünk Európa, bennünk a létra.
Rajcsányi Gellért írása a Mandiner hetilap első számából, elődlapunk, az Utolsó Figyelmeztetés (UFi) egykori szerzőinek új rovatából
Nyári hétvége az M7-esen: alig férnek el egymástól a vadiúj városi terepjárók, de azért
hogy aztán felzárkózzon mögéjük a még nagyobb bálna, s mindkettőt dudálva szorítsa le a jobb sávban cammogó prolik közé.
Hiszen számít az az egy perc és némi plusz vérnyomás megszerzése a dugóban, hogy hamarabb leérjen az északi partra, és a lemenő nap utolsó sugarai még megcsillanjanak a borhűtőből elővett rozé üvegén, a frissen elkészült rusztikus nyaraló bőséggel térkövezett teraszán.
Krónikás, ki a mostani Magyarország gyarapodását kutatod majd egykor, jegyezd fel magadnak ezt a képet: ilyen a mi polgárosodásunk az Úr kétezres éveiben.
Mi nekünk, magyaroknak a polgárosodás, vagy legalább annak víziója? Hiába vagyunk ezer éve túl sokszor kelet felé rángatott, életvágyunkban meg délies nép,
Tüchtig családi ház áll a zöld gyep és jól vágott sövény mögött, előtte egy szolid német családi autó, a szomszédságban teli polcos bolt, összetartó közösség, bizalom, nyugalom, biedermeier hétköznapok és életre szóló kiszámíthatóság… Na nem mintha ilyen hibátlan lenne ma már az a bizonyos északnyugat-európai valóság, de az évtizedekig vasfüggönnyel elkerített barlangjainkban mégis ilyesmi képek vetültek föl a falra. Ez van, Platón mester, nekünk ilyen víziók jutottak.
És hányszor próbálkoztunk kimászni a barlangunkból, hányszor futottunk neki a polgárosodásnak csak az elmúlt évtizedekben! Késő Kádár-kor, kettős társadalom, óvatos próbakapitalizmus, eredeti tőke-, infarktus- és agyvérzés-felhalmozás, alávetett (ex)gyarmati népek helyett önmagunk, testünk és elménk kizsákmányolása. Csak hogy legyen egy plusznyaralás Jugóban, még egy szint a soknemzedékesnek szánt családi házra, még egy kis tuning az Osztrákból behozott használt Mercire.
Aztán mire egyről a… másfélre jutottunk, jött a rendszerváltás összeomlása, a szocialista ipar ment a levesbe, mentek vele a darálóba melósok, férfiak és nők, güriző dolgozók és (kényszer)vállalkozók.
Papíron létező polgárosodásunk elakadt.
rég felgazosodott hétvégi telkek fészereibe, elmúlt nyaralások megsárguló emlékképeibe a polcon porosodó albumban. Az idő elvágtatott, a valóság kicsúszott a markolni vágyó markaink közül.
De jöttek az ezredforduló évei, újra nekifutottunk a polgárosodásnak, kinyílva a világra, a szabaddá vált Európára, felvéve a ritmust a globalizáció gazdaságával, kultúrájával és életmódjával is. Már épp elkezdtük álmodni a cukrászdát Bécsben… csak megint egy kicsit hiányzott, ide hát a hitellel, euró, frank, jen, egyre megy, mind bele a zsebekbe, megint polgárosodtunk papíron, és megint csak csúszott ki a valóság a markainkból.
Jött az újabb válság, teljes politikai, gazdasági és társadalmi krízis, előbb és rosszabbul ért el minket, mint a legtöbb európai nemzetet egy jó évtizeddel ezelőtt – és megint becsődölt a polgárosodásunk. Bedőltek a hitelek, a vállalkozások és a munkahelyek,
S itt van ez az újabb gyarapodás: szinte már érthetetlenül kitartóan hasít a világgazdaság, s benne a magyar is, és rohanunk megvalósítani a gyarapodásról szőtt reményeinket. Vásárolunk, fogyasztunk, szerzünk, kell az újabb, a jobb, a nagyobb, semmi nem elég, hajszoljuk magunkat, versenyben az idővel, az újabb válságot ígérő próféciákkal, a Kárpát-medencében túl gyakran hullámzó jó és rossz idők váltakozásával – de hát egyszer élünk, egye meg a fene a vén Sarudykat, ma kiesszük őket a vagyonukból; hát magyarok vagyunk, nem?
Csak te, beérkezettség dicsősége, hol késel e napfényes homályban? És hol vagy, nyugalom, kiegyensúlyozottság és kiszámítható rend? Hol vagy, szerénység, mértékletesség, bölcsesség, takarékosság, türelem és belátás? Hol vagy, te, klasszikus műveltség, te, hosszú távra tervezés, te, felelősségvállalás, s mikor jön már a markolni vágyó markok kiengedése?
Hol vagy, élet, amely nem rohan, mert ami kell, már rég megvan? Hol vagy, hátradőlés öröme?
s kezdhetünk mindent újra elölről?
Eljutunk-e hát valaha a magyar polgárosodásban egyről a kettőre, elsőtől a második lépésig, s aztán a harmadikig, negyedikig, és így tovább?
Rajtunk is áll ám a választás, merre lépünk és hová indulunk. Alattunk a Balkán, előttünk Európa, bennünk a létra.
Pénteken, március 6-án tüntetést szervez a Nemzeti Ellenállás Mozgalom Ukrajna budapesti nagykövetsége elé, ahol Szijjártó Péter is felszólal. Mi hangzik el a demonstráción, és milyen üzeneteket küldenek a felszólalók a kialakult helyzetben? Kövesse velünk ÉLŐBEN az eseményeket.
„Miért cserélném le a világpolgárságot arra, hogy csak magyar legyek?” – vetette fel a Nobel-díjas író.
Van, hogy a vér szerinti szülők nem tudják megadni egy gyermeknek a család biztonságát: ekkor lépnek be az életébe a nevelőszülők. Vajon kik alkalmasak erre a hivatásra, és milyen eredménnyel zárult a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató nevelőszülő-toborzó kampánya?
„A panaszkodás helyett a cselekvés visz előre” – véli a TV2 Tények című műsorának arca, aki őszintén vallott a Mandinernek családról, munkáról, közéletről és társadalmi feszültségekről egyaránt. Interjúnk.
Magyar Péter alsóörsi fórumán jártunk: megdöbbentő Ukrajna-pártiság van jelen a Tisza táborában.
17 órakor rántja le a leplet Deák Dániel.
El sem tudjuk képzelni, hogy elég egy ügyetlen vagy nagyon is szándékos politikusi döntés, és vége mindannak, amihez hozzászoktunk.
Az elnök úgy látja, hogy Irán katonai képességei súlyosan meggyengültek.
Ha kinézel a berlini pezsgős vacsorák világpolgári ködéből, lenn a muszlim imára hívó müezzinek téged is zavarni fognak, mert nem fogják tisztelni a világpolgárságodat, Krasznahorkai úr.