Heller, Rajk, Konrád

„Egyáltalán nem érdekel, hogy kiknek fognak tetszeni a következő sorok.

Heller, Rajk, Konrád halála, a megrendítő emlékezés visszahozta a nyolcvanas évek hangulatát, a rendszerváltozás előkészítésének éveit, küzdelmeit.

Én a demokratikus ellenzék létezéséről akkor szinte semmit nem tudtam. A szocializmus megreformálásában hittem a rendszer lázadózó egyetemistájaként. De van, amit nem lehet, nem érdemes megreformálni. Ma már tudom.

Most újraolvasom ezeknek az embereknek a küzdelmeit. Meghat bátorságuk. Az erő, hogy teljes életüket, családjukat, a holnap kínlódós megélhetését, a parizer-zsemle-ágy biztonságát is kockáztatták egy szabad, demokratikus, független Magyarországért.

Mire számíthattak? Semmire. Ki hitte a nyolcvanas évek elején, hogy a rendszer meg fog dőlni? Senki. De tették. És megyőződésükre feltették egész életüket.

Hatalmas hősök ezek az emberek. Erősebbek voltak, mint mi bármikor. Árnyékok vagyunk árnyékaikban.

Most meg itt ülnek rajtunk ezek a szottyos lelkű és erkölcsű parvenük, és ítélkeznek felettük. Feslett életű Pilátusok. Ezeknek az embereknek a sarkán a repedt bőr többet ért, mint bármelyiketek. Nyilván nem undorodtok magatoktól. Nem is gondoltuk. Elég, ha minden tisztességes ember azt gondolja, hogy egy Heller, Rajk vagy Konrád ezerszer többet ér, mint belőletek százak, ezrek, vagy bármennyi.

Porszemek lesztek a sziklák árnyékában.”