A szerző tulajdonképpen egy gondolatfeljelentő.
„De hát mi is az a gondolatbűnözés? Létezik olyan? A Noiriel nevű történész szerint igen, sőt, feltehetően büntetné is. Kezdetben nyilván csak szilienciummal, az írás jogának megvonásával – milyen ismerős ez a közép-európai országok kommunista diktatúrájának éveiből – aztán talán börtönnel is.
Na de aztán vettem egy Le Monde-ot. És, ahogy az elején írtam, itt azonnal szembe találkoztam az egyik oldal címével: Eric Zemmour a gondolatbűnözés egyik formáját legitimálja. Gérard Noiriel válaszol a Le Monde újságírójának nyájas kérdéseire, és persze reklámozza könyvét, ami (még egyszer: fontos a jelző) a legsikeresebb francia esszéíróval, Zemmourral foglalkozik elejétől és végéig és persze őt szidja benne. Az egyik Kálmán Olgát idéző kérdésben az újságíró megkérdezi az új-zélandi és amerikai rasszista indíttatású tömeggyilkosságokra utalva, hogy vajon ezek az
és a baloldali történész bölcs válasza az, hogy háááát, talán túlzás ezt mondani, de háááát Eric Zemmour meg Rénaud Camus (aki a népességcseréről ír), hááát… tulajdonképpen igen.
A baloldali történész a könyvében párhuzamba állítja a muszlimgyűlölő (már itt egy hazugság: nem muszlimgyűlölő, hanem az anyaországba beilleszkedni nem hajlandó muszlimokat és az illegális bevándorlást bíráló) Zemmour gondolatait Edouard Drumont ostoba, antiszemita írásaival. (Drumont a tizenkilencedik század második felében írta kétségtelenül aljas pamfletjeit.)
Tegyük félre (bár nem könnyű), hogy egy mérsékelten sikeres történész a legsikeresebb esszéíróra felkapaszkodva próbál pénzhez jutni: ír róla egy 250 oldalas könyvet, sikeres ellensége nevét még könyve címébe is beteszi, hogy többen vegyék, szerez egy kiadót, amelyik aztán 19 euróért árulja, majd végig turnézza a teljes baráti médiát. Vagyis ezen lépjünk túl. Nézzük inkább csak, hogy mik a szerző fő állításai. Mindez természetesen a gondolatbűnözés fogalma miatt érdekes. Ahol van gondolatbűnözés, ott
majd a gondolatbíróságnak is. A szerző tulajdonképpen egy gondolatfeljelentő.
Az eset persze önmagán jóval-jóval túlmutat. Ezért foglalkozunk ezzel az első ránézésre tőlünk elég távoli üggyel. A gondolatterror az érdekes. Ez az a balliberális gondolatterror, ami körbe ölel például egy Sargentini-jelentést. Ez a gondolatterror mondja, hogyha kevés gyerek születik Európában, akkor a migráció a megoldás. Ez a gondolatterror próbál harcolni Donald Trump vagy Orbán Viktor, persze Matteo Salvini vagy éppen Boris Johnson ellen.”
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Franciaország és Nagy-Britannia is a kardcsörtetők között volt az elmúlt években. A NATO-hadgyakorlatok viszont szomorú valóságot tükröznek.
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Hajnal Tamás kihívót kaphat.
A hegeli dialektika szerint minden tézis megszüli az antitézist.
