Egyél embert! – az jót tesz a tulipánnak

„Nem tudom, megfigyeltük-e a szemünkkel, hogy újabban minden igazán combos hülyeség tövében nagy büszkén felfénylik legalább egy darab kákabélű klímabiológus. Messiástudata van neki kb. szerda reggel óta, elképesztően hatalmas arca és ökölbe szorított hőmérője – a jégsapkák lassan pompomig beleolvadnak a koktélos pohárba, fölforrott a páva vármegye házára, gyorsba le kéne mászni erről a gyerekszülögetős kultúráról, héló – ilyesmiket mond, majdhogynem megszoktuk már.

Most viszont szintet ugrottunk minden kénköves jel szerint, tudniillik Magnus Söderlund, akiről még soha az életben nem hallottam (mely körülmény eddigi létezésem összes boldogabb pillanatához erősen hozzájárult a maga totális, rózsaillatú kivehetetlenségével, ebben teljesen biztos vagyok), azt javasolja nekem így közép- és hosszútávon, hogy egyek embert a klímakatasztrófa elkerülése érdekében, sőt végett. Ami azért eléggé kemény előterjesztés – szinte merésznek mondanám –, és akkor válaszként szeretném is kijelenteni széles nyilvánosság előtt rapid, hogy nagyon szépen köszönöm, de nem; nincs az a nyuszt.

Söderlund különben nem akkor a legiszonyatosabb, midőn a felebarátodat szeretné a szádba tenni, hanem amikor a pőre ötletet még alá is kívánná támasztani, érted, amúgy szellemileg. Pl. az emberevéstől történő, igen elterjedt tartózkodás mentális hátterében őszerinte „kapitalista önzés” húzódik, és egyáltalán, a nem-emberevés mindig is amolyan gyanúsan konzervatív csillanású dolog volt, konkrétan egy valami ilyen kis izé.

Jó… lássuk be… az ember fantáziáját valahol azért… megfogja picit… ez az ügy… mert persze… nem is annyira biztos az… ugye… hogy mindenkiért olyan nagyon… nagy kár volna… parkolóőr… kedves anyósod… satöbbi…”