Szent István életműve

„Ha egy mondatban szeretnénk összefoglalni Szent István király történelmi jelentőségét, ma sem tudnánk jobban fogalmazni, mint maga a király, törvénykönyvének bevezetésében: »Mivel minden egyes nép a maga törvényeit alkalmazza, ezért mi, szintén Isten akarata szerint kormányozva országunkat, az ókori és mostani császárok követésével elrendeltük népünknek, miként folytasson tisztes és háborítatlan életet.« Ebbe a mondatba belesűrítette ugyanis egész országalapító életművét, minden szava, kifejezése lényeges gondolatokat hordoz. Az »elrendelés« szó ugyanis törvényalkotást jelent, és ezek a törvények felmérhetetlen jelentőségűek voltak a társadalom mindennapi élete szempontjából. István neve alatt későbbi kódexekben 56 törvénycikk maradt fenn, amelyeket valószínűleg a több alkalommal tartott törvénynapokon hozott rendelkezéseiből szerkesztettek utóbb két törvénykönyvvé egybe.

Szent István ezzel a későbbiekben az első jelentős törvényhozóvá vált, miként a zsidóknál Mózes, a görögöknél Szolón, a rómaiaknál Numa Pompilius vagy később Nagy Konstantin. Az őt követő magyar királyok saját felfogásuk szerint nem új törvényeket hoztak, hanem csak felülvizsgálták és kiegészítették István rendelkezéseit. Ezek közül különösen jelentős volt az új egyéni és családi birtokrend és örökösödés biztosítása, az erőszakos cselekmények (gyilkosság, kardrántás, leányrablás, tolvajlás) büntetése, az özvegyek és árvák jogainak védelme, a keresztény vallásgyakorlat biztosítása: a vasárnap és a böjt megtartása, az első templomok felépíttetése. Törvényalkotásában a »régi és a mostani« császárokra való hivatkozással nemcsak a Nagy Károly-i frank birodalmi intézmények átvételéről szól, hanem kiáll III. Ottó német–római császár programja, a Római Birodalom felújítása mellett is.

Szent István 41 éves uralma olyan szilárdságot biztosított az országnak, hogy azt sem utódának, Velencei Péternek zsarnoki hatalma és országárulása, sem a pogánylázadás nem tudta kimozdítani arról a pályáról, amelyet az államalapító kijelölt. Az általa megalkotott intézményrendszer a királyi birtokok óriási túlsúlyának következtében a XIII. század elejéig biztosította az ország zavartalan működését. Az ezt követő mértéktelen birtokadományozások eredményeképpen a régi királyi birtokok a világi arisztokrácia hatalmát gyarapították mindaddig, amíg az utolsó Árpádok állama össze nem omlott. A Szent István-i országalapító módszer sikerességét és hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy háromszáz évvel István halála után Anjou Károly Róbert az államalapító példáját követve a tartományurak hatalmaskodásaitól szétszabdalt, megfélemlített, kifosztott és szinte működésképtelen országot évtizedes kemény harcok árán egyesítette újra.

Károly 1323 után ugyanúgy az erővel megszerzett királyi birtokok erejére támaszkodva formálta újjá a kor kihívásainak megfelelően a politikai és társadalmi intézményrendszert, mint annak idején Szent István.”