Felelőtlen elemek folytatják az uszítást az Akadémián

„Az átszervezések ellen tiltakozó Akadémiai Dolgozók Fóruma előzetesen megüzente: komoly tudós nem vállalja el a posztot. Magára veszi.

Tudom, méhkaptárba dugtam a fejem, ám az, hogy a tudományban eddig nem túl nagy eredményeket felmutató, annál nagyobb öntudattal rendelkező emberek kvázi halállal fenyegetnek, inkább csak növeli a munkakedvemet.

Mindenesetre szerintük azért is az MTA mellett kellett volna hagyni a kutatóintézeti hálózatot, mert bár javítható, alapvetően jól működik, továbbá így most a politika beleszólhat a kutatásokba.

Még az első polgári kormány idején vettem részt az oktatás és a kutatás kapcsolatát áttekintő fehér könyv kialakításában, ami sok tanulsággal járó munka volt. Kiderült, a felsőoktatás nem járul hozzá igazán a tudományos kutatásokhoz, részben azért, mert az oktatókat leköti a tanítás. Azt senki nem tagadja, hogy a kutatóintézeti hálózat, amely így ezt a tevékenységet szinte kizárólag végzi Magyarországon, jobban, hatékonyabban is működhet. A mostani helyzet meggyőződésem szerint a megmerevedett frontok és álláspontok következménye. Megjegyzem, az augusztus elseje előtti szisztémát az ötvenes években, szovjet mintára alakították ki, ami ettől még lehetne működőképes, ilyenre is van példa. Csakhogy a politikai harcok mostanra ezt az eredményt hozták, ennek kell megfelelni. Hangsúlyozom: a kormányzati szándék mindenképp az, hogy tegyük hatékonyabbá a hálózatot, rosszhiszeműség ezt kétségbe vonni.

Arról kormányhatározat rendelkezik, hogy harminckétmilliárddal növelik a rendelkezésre álló forrást. Ez mire elég?

Azt az összeget, amit a megfelelő hatékonyság feltételeként Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal előző elnöke megjelölt, még az idén megkapjuk, úgy tudom, jövőre egyenesen megkétszereződik a keret a tavalyihoz képest. Természetesen a munkatársakon is sok múlik, ám ha nem kell spórolni, jobbak a körülmények, akkor még jobban tudnak teljesíteni. Jelentős javulásban bízom.

Felszántotta a kormány az Akadémiát, bedarálta a tudományosságot – ilyesmit lehetett, illetve lehet olvasni az ellenzéki, sőt, a nemzetközi sajtóban is. Hogyan lehet leszerelni a vádakat?

Az MTA áll, ahogy az intézeti hálózat is sértetlen, ezeket a megfogalmazásokat nem tudom értelmezni. Csak a szervezeti forma változott meg. Kétségtelen, az Akadémia ennek nyomán kénytelen újraértelmezni a szerepét, illetve visszatérni az eredeti küldetéséhez. Ebben azonban inkább lehetőséget kellene látni – azért is, mert az elmúlt években a testület komoly presztízsveszteséget szenvedett a társadalomban, már az egyetemi szférában sem veszi körül egyértelmű tisztelet.”