Felelőtlen elemek folytatják az uszítást az Akadémián

2019. augusztus 03. 10:56

Az, hogy a tudományban eddig nem túl nagy eredményeket felmutató, annál nagyobb öntudattal rendelkező emberek kvázi halállal fenyegetnek, inkább csak növeli a munkakedvemet. Interjú.

2019. augusztus 03. 10:56
Maróth Miklós
Magyar Hírlap

Az átszervezések ellen tiltakozó Akadémiai Dolgozók Fóruma előzetesen megüzente: komoly tudós nem vállalja el a posztot. Magára veszi.

Tudom, méhkaptárba dugtam a fejem, ám az, hogy a tudományban eddig nem túl nagy eredményeket felmutató, annál nagyobb öntudattal rendelkező emberek kvázi halállal fenyegetnek, inkább csak növeli a munkakedvemet.

Mindenesetre szerintük azért is az MTA mellett kellett volna hagyni a kutatóintézeti hálózatot, mert bár javítható, alapvetően jól működik, továbbá így most a politika beleszólhat a kutatásokba.

Még az első polgári kormány idején vettem részt az oktatás és a kutatás kapcsolatát áttekintő fehér könyv kialakításában, ami sok tanulsággal járó munka volt. Kiderült, a felsőoktatás nem járul hozzá igazán a tudományos kutatásokhoz, részben azért, mert az oktatókat leköti a tanítás. Azt senki nem tagadja, hogy a kutatóintézeti hálózat, amely így ezt a tevékenységet szinte kizárólag végzi Magyarországon, jobban, hatékonyabban is működhet. A mostani helyzet meggyőződésem szerint a megmerevedett frontok és álláspontok következménye. Megjegyzem, az augusztus elseje előtti szisztémát az ötvenes években, szovjet mintára alakították ki, ami ettől még lehetne működőképes, ilyenre is van példa. Csakhogy a politikai harcok mostanra ezt az eredményt hozták, ennek kell megfelelni. Hangsúlyozom: a kormányzati szándék mindenképp az, hogy tegyük hatékonyabbá a hálózatot, rosszhiszeműség ezt kétségbe vonni.

Arról kormányhatározat rendelkezik, hogy harminckétmilliárddal növelik a rendelkezésre álló forrást. Ez mire elég?

Azt az összeget, amit a megfelelő hatékonyság feltételeként Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal előző elnöke megjelölt, még az idén megkapjuk, úgy tudom, jövőre egyenesen megkétszereződik a keret a tavalyihoz képest. Természetesen a munkatársakon is sok múlik, ám ha nem kell spórolni, jobbak a körülmények, akkor még jobban tudnak teljesíteni. Jelentős javulásban bízom.

Felszántotta a kormány az Akadémiát, bedarálta a tudományosságot – ilyesmit lehetett, illetve lehet olvasni az ellenzéki, sőt, a nemzetközi sajtóban is. Hogyan lehet leszerelni a vádakat?

Az MTA áll, ahogy az intézeti hálózat is sértetlen, ezeket a megfogalmazásokat nem tudom értelmezni. Csak a szervezeti forma változott meg. Kétségtelen, az Akadémia ennek nyomán kénytelen újraértelmezni a szerepét, illetve visszatérni az eredeti küldetéséhez. Ebben azonban inkább lehetőséget kellene látni – azért is, mert az elmúlt években a testület komoly presztízsveszteséget szenvedett a társadalomban, már az egyetemi szférában sem veszi körül egyértelmű tisztelet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kegyes urunk Karolus
2019. augusztus 04. 10:49
Teljesen érthető a reakciójuk. 70 év henyélés után jogosan gondolták úgy, hogy így marad az idők végéig. Ezért van a mostani ajvékolás meg hiszti.
nyugalom
2019. augusztus 03. 14:11
Akik tiltakoznak, hergelnek, Maróthnak a talpáig sem érnek fel! Na, ez az, ami fáj, de hát tetszettek volna dolgozni!
péterx
2019. augusztus 03. 11:31
Maróth okos interjút adott - már tegnap a 24.hu számára is - , s ezek a gondolatai jól megvilágítják az ellenzéki pártok és sajtó egy-oldalú, saját érdekre redukált szemléletének torz voltát. Az ellenzéket egyáltalán nem az Akadémia jobb működése érdekli, hanem a hergelés, lévén, hogy tehetségtelen, és nem marad más útja. Orbánék jól működtetik a gazdaságot,s így több pénz jut a tudósoknak is.
justiceforhungary
2019. augusztus 03. 11:27
Dolgozni kell az eltartottaknak, ez itt a gond. Privát cég kettős lábbal rúgná ki az alkalmatlan élősködőket. A senkik tehetnek róla, hogy a tehetséges fiatalok lehetőségeit gátolják a belterjes klikkjük fenntartása miatt, ami csak a magyar adófizetőkre ró terhet, ugyanis önérdekből a közpénzek pazarlása folyik már lassan 70 éve. Az adófizetők terhére esznek, isznak, utaznak, prémiumokat, kiküldetési pénzeket vesznek fel cserébe a semmiért. Ennek végre lassan vége lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!