Temessétek élve a holttestek közé!

„1919. június közepén fegyveres ellenállás bontakozott ki a Tanácsköztársasággal szemben a Duna-Tisza-köz több településén. A leghevesebb összecsapásra és a kommün alatt a legtöbb áldozatot követelő megtorlásra június 23-án, Dunapatajon került sor. A községben összesen negyvennyolc embert lőttek agyon és tizenöt főt akasztottak fel. A Váry Albert koronaügyész-helyettes által a Tanácsköztársaság 590 halálos áldozatáról 1922-ben összeállított lista alapján a Tanácsköztársaság minden tizedik halálos áldozata egyetlen településen, egy nap alatt halt meg. De mi rejlik a számok mögött?

»Na, csak várjanak, öt perc múlva ott leszek!« – mondta Szamuely Tibor, majd levágta a telefonkagylót. Ezek azok a szavak, amelyeket nagyon kevesen akartak hallani 1919 nyarán. Szamuely ekkor ugyanis már fogalom volt: a Forradalmi Kormányzótanács őt és terrorcsapatát küldte ki a kommün elleni vélt, vagy valós lázadások leverésére és az emberek megfélemlítésére.

1919. június 22-én az ideológiailag kiképzett és a bolsevikok uralta Oroszországban hivatásos forradalmárrá vált Szamuely cselhez folyamodott és ellenforradalmi felkelő parancsnoknak kiadva magát telefonon az iránt érdeklődött, kik vezetik a Solt községben szerveződött ellenállást. A kaszával, kapával és legfeljebb néhány vadászfegyverrel, karabéllyal rendelkező falusiak és odasereglett tanyabeliek persze nem jelenthettek valós veszélyt az állig felfegyverzett vörös ezred egységeire és Szamuely terrorcsapatára nézve. Ám ahogy a vonal másik végén elhangzottak a nevek, Szamuely kocsiba pattant és nemsokára megjelent a községben.

A főszervezőknek tituláltakat rögtön elfogták és felakasztották a községház előtti fára. Jászfalusy Károly jegyző felesége több hónapos terhesen könyörgött Szamuelynek, hogy kegyelmezzen az urának, és engedje el. Erre ígéretet is kapott, de Szamuely előbb arra kérte, hogy húzza ki a zsámolyt a férje alól. A kétségbeesett nő így is tett, majd keservesen esdekelt, hogy vágják le a kötélről.

A jelenetet végig néző vöröskatonák és Szamuely emberei azonban csak nevettek rajta, a férfi pedig rövidesen kiszenvedett.

Az asszonyra teljesen beszámíthatatlan állapotban talált rá a községbe érkező vörös ezred egyik tisztje, „valóságos őrülési rohamot kapott” – mondta később. A helyzet kontrollálhatatlanságát jellemzi, hogy Fehér Imre, a 40. vörös ezred parancsnoka még azt sem tudta elérni, hogy a holttesteket kiadják a hozzátartozóknak. »Nem engedjük a hullákat elvinni! Úgy kell a kutyáknak! Minden fehéret fel kell akasztani, még ha parancsnok is! Halljátok, mit akar az ezredes úr? Ne engedjétek ti sem a hullákat kiadni!« – hangzott el a vörös katonák felé. A vezetés teljesen kicsúszott a parancsnok keze közül, az egységek felett lényegében Szamuely Tibor rendelkezett.”