Az örökség

„Ennek az összetartozásnak számos szép és követendő példáját adta és adja ma is a magyarság. Ezek sorába tartozik, hogy a magyar honfoglalás millecentenáriumi évében Magyarország, Erdély és Felvidék huszonegy települése megalapította a Szent Király Szövetséget, és minden év augusztusában összegyűlnek megünnepelni névadójukat, Szent Istvánt. Egy hete az erdélyi, Maros megyei Székelyszentistván faluban – mely nevét régi, Szent István tiszteletére épült katolikus templomáról kapta, de református temploma kertjében is ott áll a szent király mellszobra – már huszonharmadik alkalommal ünnepeltek együtt a szövetség tagjai. A magyar Országgyűlés elnöke a találkozó fővédnökeként hangsúlyozta, az előző nemzedékek bebizonyították, hogy sem külső, sem belső ellenség nem tudja úgy lesújtani a magyar hazát és nemzetet, hogy azt Szent István örökségének őrzői ne tudnák újra magasba emelni. Az ünnepség egyik egyházi szónoka István király művét Jézus Krisztus fundamentumletevéséhez hasonlította, másikuk pedig arra intett, hogy akkor maradhat meg népünk, ha Isten igéje a zsinórmértékünk, és minden döntésünket aszerint hozzuk meg.

Hogy milyen méltósággal bírt Szent István, azt a legtömörebben első magyar nyelvű életrajzának szerzője, az ismeretlen karthauzi szerzetes fogalmazta meg a mohácsi vész idején: »Istentül adatott nemes királyság, dicséretes apostolság, doktorság. Ó, bizonyával nagy isteni ajándék, kinek ilyen és ennyi malaszt engedtetik.« Vagyis István egy személyben volt államalapító király, egyházalapító apostol és a keresztény műveltséget megalapozó, népét új rendre tanító doktor. Jó négyszáz évvel később Hóman Bálint így méltatta első királyunkat: »Szent István lelke a magyar öntudat, a krisztusi hit, a nyugati szellem felbonthatatlan szintézise (…) Személyében teljes harmóniában forrott össze a keleti pogány fejedelem és a nyugati keresztény király alakja; államszervező munkásságát keresztény értékeszmék irányították, de ugyanakkor ősi hagyományok szelleme hatotta át.« S hogy mennyire tisztelte és szerette őt a magyar nép, azt a katolikusok által századok óta énekelt Szent István-himnusz is bizonyítja: „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga! / Ki voltál valaha országunk istápja! / Hol vagy István király? Téged magyar kíván, / Gyászos öltözetben teelőtted sírván.«

 Ma azonban nem sírunk, inkább nevetünk, hisz Szent István napja talán a legbensőségesebb, legderűsebb ünnepünk. Olyan nap, amit mindenki úgy ünnepelt, mintha a saját neve napját ülné, írta anno Krúdy. Az országnak, az egész magyarságnak ma ismét van oka felszabadultan, emelt fővel és szívvel örülni, és a négy pihenőnapon nem csak kikapcsolódni lehet, hanem bekapcsolódni a nemzet egyetemes búcsújába, s egymásnak azt kívánjuk: Isten éltessen, Magyarország!”