A fesztiválszezon fel nem fedett árnyoldalai

„Lassan befejeződik a fesztiválszezon. Százezrek ünnepeltek a nyári fesztiválok alatt. És ismerjük be, ugyanennyien, ha nem többen tántorognak a fáradtságtól, a kimerültségtől, mert nem tudtak pihenni. No nem a szórakozástól, hanem a rájuk kényszerített zajtól. Őket nevezem csendes sokaságnak, feláldozhatóknak. Ők azok, akiknek tűrni kell, vagy ha pihenni akarnak mégis, pert kell indítaniuk birtokháborításért. Addig legalább vége a buliszezonnak, és megvan a bevétel. Mert úgy tűnik, a hangos kisebbségnek, pontosabban az üzleti vagy más érdekből zajongóknak elévülhetetlen joguk van ahhoz, hogy tönkretegyék mások egészségét, mindennapjait.

Végre egyszer ne dugjuk a homokba a fejünket! Olyan probléma ez, amely hosszú évek óta feszíti a közhangulatot, szembeállít lakókat és szórakozókat, illetve azokat, akik azt hiszik, hogy nekik a közjogi, pénzvilági vagy üzleti hatalmuk miatt mindent szabad. Vagyis vannak az egyesek és a kettesek. Többmillióan nem tudunk azonosulni ezzel az elvvel. Mert elfogadhatatlan, hogy az a típusú üzleti vagy akármilyen cél, amely úgy vonz tömegeket, hogy közben még nagyobb tömegek alkotmányos alapjogait semmibe veszi, elfogadható. Lehet, hogy trendi a nyílt színi buli, de csak olyan helyen lenne szabad tartani, ahol a közelben nincs lakóközösség. Tudom, hogy fontos a fiatalok szórakozáshoz való joga, de az nem alkotmányos alapjog. A pihenéshez való jog viszont az. Vajon melyik az erősebb? S ez bizony egy olyan kérdés, amelyre nem jó válasz a hertzek, a decibelek mérése és a jogszabály szerinti értékek elvi betartása. Mert képtelenség azokat betartani. Hogy miért? Mert a hang fura módon terjed. Függ az időjárási viszonyoktól, az épületek irányától és milyenségétől, folyó- vagy állóvíz közelségétől. A dob borzalmas, monoton lüktetését pedig semmi nem tompítja le.

A WHO adatai szerint csak az EU-ban egymillió egészséges életévet veszítünk el évente a zajártalom miatt bekövetkező stressz, alvászavarok, valamint az ezek nyomán kialakuló szív- és érrendszeri betegségek miatt. A szervezet ajánlása szerint otthonaink zajszintjének nappal nem lenne szabad meghaladnia 40, éjjel a 30 decibelt ahhoz, hogy nyugodtan tudjunk élni, pihenni, koncentrálni. A zajszennyezés fennálló hossza sem lényegtelen. Manapság a magyar lakosság 25 százaléka (2,5) millió ember él az egészséget már károsító 55 decibeles határértéknél nagyobb zajszint mellett, amin már egy kevés emberi jóindulat is segíthetne. Miért kell például Pesterzsébeten, a XX. kerületben éjjel-nappal üzemeltetni nyolc hónapon keresztül egy nappal nyolcvan, éjszaka ötven decibellel csobogó szökőkutat egy lakóháztól úgy húsz méterre, ahol soha nem lehet emiatt kiülni az erkélyre vagy ablakot nyitni? Miért kell ugyanitt szinte minden nyári hétvégén koncertet szervezni minimum két órán keresztül tartó majdnem százdecibeles értékkel? Igaz, évekig tartó könyörgésre idén történtek finomítások, de mégis, miért fontosabb bulira, zajra költeni közös pénzünket ahelyett, hogy békére, csendre, egymás megértésére törekednénk?”