„A világon sehol sem becsülik az árulást, az árulót, mert csak időlegesen fürödhet a dicsőségben, mint például Kun Béla, Szamuely Tibor, Károlyi Mihály, Jászi Oszkár, Lukács György, Rákosi Mátyás, Péter Gábor, Gerő Ernő vagy Kádár János. Ez vonatkozik a ma balliberális, kommunista árulóira, akik máig mindent elkövetnek Magyarország lejáratására, Brüsszelben és máshol. Az újdonsült hazaárulók nem fognak a dicsőség falára kerülni, mint például Újhelyi István, Jávor Benedek, Gyurcsányné Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc, Cseh Katalin, Niedermüller Péter és a többi elvetemült. Ők Magyarország tehetségét a külföldi hatalmaknak akarják kiszolgáltatni, még olyan áron is, hogy migránsok millióit szabadítanák nemzetünkre.
Példaképeink továbbra is Hunyadi Jánosok, Zrínyi Miklósok, Zrínyi Ilonák, Rákóczi Ferencek, Kossuth Lajosok, Petőfi Sándorok, Széchenyi Istvánok, Deák Ferencek, Andrássy Gyulák, Tisza Istvánok, Bethlen Istvánok, Teleki Pálok, Bajcsy-Zsilinszky Endrék, Radnóti Miklósok, Eszterházy Jánosok, Mindszenty Józsefek, Kovács Bélák, Pongrátz Gergelyek, Mansfeld Péterek, Tóth Ilonák vagy Wittner Máriák. Ők a mi hőseink. Akik a hazaszeretetből példát mutattak. Hosszú, hosszú a sor, akikre büszkék vagyunk. Szerencsére több a hősünk, a példaképünk, a hazafink, mint ahányan a nemzet árulói vannak. Az utókor a demokráciákban mindig a nemzet nagyjairól emlékezik meg.
Hunyadi János sem merült feledésbe. Eklatáns példa, hogy XIII. Kelemen pápa, amikor 1758. augusztus 19-én Magyarország uralkodóit az »apostoli király« címével ékesítette fel, megemlékezett arról a hosszú küzdelemről, amit a magyar nemzet a törökök ellen folytatott, és a hódolatteljes csodálat kifejezésével szólt Hunyadi Jánosról, aki úgymond az ellenség hatalmas seregei fölött kivívott győzelmeivel nevének olyan dicsőséget szerzett, hogy az a késő századokban sem fog feledésbe merülni.
S ez a pápai jóslat milyen igaznak bizonyult. Sajnos manapság is vannak olyanok, akik meg akarják hamisítani vagy lekicsinyelni dicső történelmünket.”