„Sajátos része a tanulmánynak, amely családomon kívül engem is a kádári korba kényelmesen beágyazódottnak tekint. A leírtak szerint 19 évesként, nappali egyetemistaként egy kis külkereskedelmi vállalatnál betöltött négyórás állásom (aminek megszerzése egy véletlen műve) is a rendszerbe történő beágyazottságnak köszönhető. Ez lényegében egy kisegítő, mindenes, kifutófiúi állás volt, amit az egyetemi tanulmányok mellett is el tudtam látni. Ehhez bizony nem kellett a vállalati párttitkár, vagy személyzeti főnök hozzájárulása, elég volt a főkönyvelő fejbólintása.
Ugyanakkor az ELTE-re nem vettek fel, az akkor szokásos »helyhiány« megjelöléssel, de bennfentesek megsúgták, hogy ennek származásom az oka. A következő évben az ELTE reménytelen volta miatt az MKKE-re jelentkeztem, de ott sem vettek fel az általam megjelölt külkereskedelmi szakra, hanem a pénzügy szakra irányítottak. Származásom miatt munkahelyi előmenetelemet többször is akadályozták.
Az ösztöndíj befejezése után írott jelentésemben szereplő nevekről – akikkel kapcsolatba kerültem – annyit szeretnék mondani, hogy a róluk leírtak semmifajta terhelő adatot nem tartalmaznak. Nevezettekkel előzetesen megbeszéltem, amennyiben erre felszólítanak meg fogom említeni őket, mint svájci ismerőseimet. Ők ehhez hozzájárultak, többen ma is baráti körömhöz tartoznak.
A legnagyobb problémám az egész tanulmánnyal kapcsolatban, hogy a felületes olvasó számára egy besúgó képe rajzolódik ki belőle. Ezért nyomatékosan szeretném leszögezni, hogy ügynök, vagy szigorúan titkos tiszt nem voltam, beszervezési nyilatkozatot alá nem írtam. Bár nem tartom magam különösen erős embernek, de ha ilyen választás elé állítottak volna, megtagadtam volna, még azon az áron is, ha ennek az ösztöndíj elvesztése a következménye.”
(Ungváry Krisztián írásának szemléjét itt olvashatja)