A diktatúra banalitása – Marinovich Endre és az állambiztonság

„Még most sem késő tiszta vizet önteni a pohárba annak érdekében, hogy kiderüljön az ország mai közszereplőinek múltja. A múlt bevallása szünteti meg a diktatúra továbbélését, vágja el a zsarolhatóság és megfélemlíthetőség lehetőségeit. Ennek a gyógyító diskurzusnak egy eleme is ez a tanulmány. Másrészt pedig csak az ilyen ügyek ismeretében érthető meg az, miért vallott teljes kudarcot 1990 után a pártállami rendszerrel való szembenézés.

Az alábbi történet egy nagyobb állambiztonsági munka részlete. Soha nem gondoltam volna, hogy olyan helyzetbe fogok kerülni, hogy volt munkahelyi vezetőm állambiztonsági kapcsolatáról kell írnom. Az információk elhallgatását sem morális, sem szakmai szempontból nem tartom vállalhatónak.

Az itt szereplő adatok jelentős része ráadásul nem csak előttem ismert. A lábjegyzetekben említett dossziékat nemcsak kutatták már, hanem tartalmukból több publikáció is született. Emiatt teljesen értelmetlen lenne eltitkolni azokat tényeket, amelyeket egyébként bármikor bármelyik kutató megismerhet.

Az alábbi történet főszereplője Marinovich Endre, a Veritas történetkutató Intézet főigazgató helyettese, a legújabb kori kutatócsoport vezetője, 1991–1994 között Antall József kabinetfőnöke. Beosztásaiból külön-külön bármelyik elegendő indok arra, hogy megvizsgáljuk szerepét a pártállami időszakban, tudományos szempontból pedig felmerül az összeférhetetlenség kérdése is, amennyiben jelenlegi, az »igazság« feltárására irányuló (ámde az állambiztonság működését vizsgálni nem akaró) igyekezete nem hozható közös nevezőre az állambiztonsággal folytatott kapcsolatával. Súlyosbító tényező, hogy utóbbi körülmény eddig nem volt nyilvános, tehát vele szemben potenciálisan zsarolási alapként is szolgálhatott volna. Jelen írás egyik célja ennek az állapotnak megszüntetése és a nyilvánosság informálása.”

(Marinovich Endre válaszának szemléjét itt olvashatja)