El kell engedni a „jó homo” imázst, és „veszélyes buzikká” kell válni

„Az, hogy az úgynevezett kormányzati kipécézés előtti elképzelt biztonságérzet egyáltalán számon kérhető, pontosan néhányak privilegizált helyzetéből ered. A romák és a szegények mindig is ki voltak pécézve, nincs meghúzható előtte-utána idővonal, ahogy a nemkonform melegek esetében sincs.

Az előző kormányok alatt is volt mindent átható homofóbia a színes-szagos karkötők és buborékfújók sorában. És egyáltalán milyen áron szeretnénk, ha békében hagynának minket? Ha majd nem tiltakozunk a HIV-vel és szerrel élők stigmatizációja ellen, sőt, meg is próbáljuk levenni a hazai LMBT-agendáról, mert az nem kényelmes és szerethető téma? Szivárványba csavart fejpénzért megéri mosolygósan lenyelni azt, ha az állami pénzekből finanszírozott csatorna disznófejű nagyurai terpeszkedve földbe döngölik a nem megfelelően konform homoszexuálisokat?

A nagykövetségeknek való örömujjongás szintén visszás, mert ezek az intézmények nagyon is stratégikusan szólalnak meg a hazai LMBT-közösség úgynevezett érdekében. A melegházasság nyújtotta egyenjogúságért alkalmanként felszólalnak, a röszkei határon lévő konténerekbe zárt emberekről annál inkább hallgatnak, hiszen akkor a saját kormányaik kirekesztő politikáit sem tudnák elhallgatni.

Ahogy az egyik szervező mondta, »minél inkább nyomnak minket, annál hangosabbak leszünk!« – csak sajnos ez buborékfújással és diplomatikusan udvarias körömrágásokkal nem fog menni.

El kell engedni a »jó homo« imázst és »veszélyes buzikká« kell válni halálosan komoly iróniával és humorérzékkel. Ha leköpnek, és ha kinevetnek, akkor is nagyobb politikai teret tudunk ilyen formán teremteni magunknak és más marginalizált csoportoknak, mint ha fület és farkat behúzva várunk a messiásra a nagykövetségek zászlói és a vállalati logókkal teletűzdelt kamionok árnyékában.”