Nem titkolja Orbán, hogy népellenes

„Jegyezzük meg ezeket a mondatokat, mert Orbán Viktor többször is hivatkozott Tusnádfürdőn a szocializmusra, ám úgy, hogy annak a valóságban létező formájáról a közvéleményben meglévő torz értelmezés továbbélését segítette elő! Nyilvánvalóan saját mai, jól felfogott érdekében, noha ő és családja – a közjogi hatalmat ténylegesen gyakorló másik két társával egyetemben – igencsak kedvezményezettje volt annak a világnak, amit persze feledtetni igyekszik, igyekeznek. Viszont e közbevetés után, a fenti idézetek fényében, kézenfekvő az analógia: az Orbán-rezsim is autoritárius (fél)diktatúra, viszont népellenes. És ez bizony nem csupán nyomokban volt benne a tusványosi beszédben, jóllehet a szónok ezúttal is mindent elkövetett azért, hogy hangzatos szavakkal elfedje a lényeget.

Történetesen azt, hogy a nemzet miniszterelnöke – amiként Tőkés László református püspök köszöntötte Orbán Viktort a harmincadik Bálványosi Nyári Szabadegyetemen – sikertörténetként adott elő Magyarország elmúlt időszakáról. Vagyis könnyedén túltette magát azon, hogy kormányzásának elmúlt tíz éve alatt befejeződött a kevésbé tehetős, illetve a szegény rétegek – vagyis a nemzet tagjai közül 1945-ig, tehát csaknem ezer éven át, kirekesztett nép – kizárása a társadalmi létrán való feljebb jutás lehetőségéből. Az 1989-es rendszerváltozás után ugyanis lassan kezdtek visszaállni a régi viszonyok, hogy 2010-től a feudalisztikus-kasztos restauráció bevégeztetve legyen. Ennek néhány jellemzője:

– A szakszervezetek ereje megtörve, a magyarországi munka törvénykönyve kifejezetten a munkaadókat védi a munkavállalókkal szemben.
– A munkavállalók többségét foglalkoztató egyéni, illetve a kis- és középvállalkozásokat a kormány magára hagyta, ráadásul agyonadóztatja – amint azt az egyik vállalkozói érdekképviseleti vezető a minap nyilvánosan is megfogalmazta.
– Az állam és az egyház polgári társadalmakban megszokott szétválasztását lényegében annullálták. 
– Mára minden eresztékében recseg-ropog a 2000-es évekig mindenki által hozzáférhető, a Rákosi–Kádár-rendszerben megteremtett állami egészségügy,
– A gyerekek húszszázaléknyi része számíthat arra, hogy versenyképes tudást szerezhet az agyonközpontosított, az agyongyötört és százszor megalázott pedagógusokkal vergődő állami iskolákban.
– Sorvadnak a kisebb települések.
– Nagy ütemben zajlik a nyugdíjak vásárlóértékének gyengítése,
– Százezrek hagyják el az országot, mert méltó és perspektivikus életkörülményeket szeretnének teremteni maguknak és gyerekeiknek Nyugaton.

A távozók százezreinek tömegét főként azok a népbeliek alkotják, akik felmérték, hogy ők és gyerekeik ebben az országban csak Tiborcok, azaz szolgák lehetnek. Kivéve persze azt az egyet, és annak hozzátartozóit, aki a nemzetvezető családjába házasodott be... Ha netalán a távozók között vannak, akik meghallgatták ezt a beszédet, alighanem úgy vélekednek: jól döntöttek. Hiszen Orbán Viktor többek között kijelentette: „nincs szükségünk szocializmusra”, amit meglehetősen leegyszerűsítve a mindenki számára járó alapjövedelemmel azonosított, s amit magától értetődően elvetett. Következésképp azt érzékeltette: a tömegek szociális biztonságával neki nincs dolga. Ami pedig a következő esztendőt illeti, nem árt, ha mindenki elraktározza magában: az önkormányzati választások utáni évben két országvédelmi akciótervet is kilátásba helyezett. Orbán szótárában ez a szegényekre kirótt újabb terheket, a tehetőseknek adott további kedvezményeket jelent. Merthogy sikerek ide, sikerek oda, a környező országokhoz képest is szinte minden mutatóban zuhant a magyar társadalom és gazdaság teljesítménye.    

Egyébként pedig mindenki éljen meg, ahogy tud, a saját munkaereje, észbeli képességei, leginkább pedig kapcsolati tőkéje, eddig megszerzett társadalmi pozíciója jóvoltából! Ha meg bajba kerül, hát istenem! Bár ilyet ő egyenesen soha ki nem mondana. Egyébként is már rég értésünkre adta: »Ne azt figyeljék, mit mondok, hanem hogy mit teszek!«. De akár így, akár úgy, erre a helyzetre szintén vonatkozik a nem tőle származó, de a rendszere lényegét kifejező mondat: »Aki eddig nem gazdagodott meg, az annyit is ér«. Orbán azonban ezen is túllépett a mostani beszédben. Talán a közhangulat tesztelésének szándékával sugalmazta: nem biztos, hogy helyes az a felfogás, hogy a gazdagnak és a szegénynek, az okosnak és a kevésbé képzettnek ugyanannyit ér a szavazata. Előkészítése lehet ez egy majdani, vagyoni és iskolai végzettséghez köthető, cenzusra épülő új választási rendszernek. E tekintetben is a Horthy-rendszerhez való visszatéréshez. Már amennyiben nem lesz ellene országos fölzúdulás. De hát az érdemi informálódástól megfosztott, az érdemi információkra egyébként sem éhes tömeg alighanem ezt is megadóan viselné el.”