És Orbán megszólalt a nácikkal seftelő haszonlesők hangján

„Azután itt van még »az egyre növekvő muszlim népességgel való együttélés kérdése«, mely kérdés Mianmarban úgy tevődik föl, hogy az ötvenmilliós ország mikor tünteti el a mintegy egymilliós muzulmán kisebbségét. Tudom, zavarba ejtő egy rémmesékkel traktált és saját előítéleteit gondosan ápolgató ország számára, hogy rövid időn belül a második olyan állam kerül a hírekbe, ahol a muszlimok veszélyeztetett, atrocitásokkal rendszeresen szembenéző kisebbséget alkotnak. Az meg külön furcsa, gondolom, hogy az elnyomók az édesaranyos buddhisták (bár Srí Lankán a buddhista szingalézek mellett a hindu tamilok is beszállnak olykor a buliba, ha mecsetek lerombolása vagy egyéb muzulmánoknak szánt kedveskedés van terítéken).

Mert igazából nem vallások közötti konfliktusok a lényegesek, hanem a lebutított nacionalizmus, amely könnyen megalázható és legyőzhető ellenséget kínál a fölhergelt többségi társadalomnak. Hogy ki kerül az elnyomó és ki az elnyomott szerepébe, az általában a történelem esetlegességén múlik, ha lenne bennünk tisztesség emlékezni, tudhatnánk, hogy az alul lévők lehetnek muszlimok is. Még csak távoli, a világ túlsó feléről való példákat sem kell hozni, elég Srebrenicára gondolni. Most egy olyan nép két vezetője állt az áldozatok helyett az agresszorok oldalára, mely nép négy országban is jelentős méretű etnikai-kulturális kisebbséget alkot. Sőt, ez a két vezető nem egyszerűen az elnyomók oldalára állt, nem egyszerűen hízelgett egy kisebbségi jogokat tipró rezsimnek, de filozófiai, erkölcsi igazságot igyekezett gyártani abból, hogy senki sem szólhat bele abba, egy állam miként tapossa el kisebbségeit.

Nem tudom, mi jár Aung Szan Szú Kji fejében. Lehet, hogy mindig is csak saját népére gondolt, amikor szabadságról és népfelségről értekezett, a többiek nem érdekelték. Lehet, hogy az üldözés kikezdte ítélőképességét, lehet, hogy valami mocskos alkut kötött, amikor kormányfő lett, lehet, hogy zsarolják. Ismétlem: nem tudom. Azt tudom, hogy Orbánt és Szijjártót – még ha üzletelni akarnak is Mianmarral – semmi, de semmi nem kötelezte arra, hogy ezeket a gyalázatos, a jellemtelenséget erényként föltüntető, a magyarokat cinikus, számító vásári bazárosként bemutató mondatokat elmondják.”