Vége a történelem végének

„A liberális-kozmopolita elitcsoportok előjogaikat féltik. A világértelmezés monopóliumát, az elszámolás alá nem tartozó külföldi támogatásokat, a nemzetközi ösztöndíjakat és a haszontalan kutatások végtelen finanszírozását. A metajogok védelme és az univerzális elvek hirdetése mögött a privilégiumok elvesztése fölött érzett felháborodás húzódik meg. Valójában legitimációs harc folyik: a tét az állam stabilitása. Nem a nemzetközi helyzet fokozódik – csupán a nemzetközi hálózatok lába alatt lett forró a talaj, amelyek most a maguk módszereivel vágnak vissza. Ami zajlik, az »a többségi demokrácia« (Willmoore Kendall) erkölcsi erejének és anyagi lehetőségeinek módszeres rombolása és az ennek védelmében indított – összességében igen szemérmes – nemzeti önvédelem összecsapása. A forgatókönyv közismert: 1) állítsd be magad áldozatul, 2) ásd alá a legitimációt, 3) teremtsd meg a tekintély válságát, majd 4) kínálkozz az általad okozott krízis menedzseréül. Ennek megfelelően a belső feszültségkeltés stratégiája párhuzamosan bontakozik ki a külső nyomás növelésével. Az országon belüli és azon kívüli antidemokratikus struktúrák (mint a nemzetközi pénzügyi alapok, a »civil szervezetek« és a transznacionális intézmények) a tekintélyrombolás szimbolikus aktusain és a nehezen tetten érhető gazdasági-diplomáciai »jobb belátásra bíráson« keresztül akarják kierőszakolni, hogy privilégiumaik csorbítatlanok maradjanak.

A »nyílt társadalom«, az államhatárok lebontása, a globális tőke logikájának korlátlan érvényesülése és a nemzeti keretek között gyakorolt demokrácia működésébe akadályként beiktatott »fékek és ellensúlyok« rendszere a liberális világrend fenntartásának érdekében dolgozik együtt. A konfliktus még akkor is mélyen politikai, ha a szuverenitással szemben álló heterogén erők (amelyek végső soron nagyon is homogének) politikamentes emberbarát szervezetnek állítják be magukat. A kibontakozóban lévő dráma látképe könnyen áttekinthető, a belső logikáját jellemző etikai dilemma pedig egyszerűen feloldható: vagy a szuverenitás forradalma győz, vagy a régi rend hívei. Miután »a szuverenitás oszthatatlan« (Carl Schmitt), a legkisebb szilánk lehasítása is vereség volna tulajdonosának. Ezért van nehéz dolga a Szuverénnek, mert csak akkor győz, ha mindent megvéd, míg az előjogvédők már akkor is nyernek, ha nem veszítenek el mindent. Manapság a demokratikus felhatalmazással bíró nemzeti kormány egy egész világgal kell, hogy szembe nézzen. Hasonló helyzetben, a szovjet impériumból való szabadulás idején, 1989-ben mondta Csengey Dénes a következőket, ami a mostani birodalomellenes, szuverenista szabadságharc idején is igaz: »Egyetlen megkerülhetetlen erő van Magyarországon: a magyar nép.«

Németh László szavaival élve »hagyomány és forradalom nem ellenségek, hanem egy olló két szára«. Korfordulón járunk: a globalizáció katasztrófája együtt jár a lokális ellenállások feléledésével, a demokrácia megszabadul a liberalizmustól és előtérbe lép a nemzet. Ma az a lázadó, aki a hagyományt védi – napjaink forradalma konzervatív.”

***

A szöveg a szerző Fordul a szél című, a 90. Ünnepi Könyvhétre megjelenő kötetének az előszava (Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány, Bp. 2019). Megvásárolható a kiadó standjánál (129-es pavilon, Duna-korzó, a Petőfi térrel szemben). A könyvről beszélgetés 2019. június 15-én, szombaton 12:30-tól, dedikálás pedig aznap 13:15 órakor lesz.