...kertje...
Szellemi arisztokrata volt, ő, a munkatáborból kiszabadult, Hitler elől elmenekülő, félig zsidó, katolikus vallású fiatalember, akinek még a munkatáborban is jutott egy arisztokrata szerető. Szellemi arisztokrata volt, így néha finnyás – például egy amerikai elnök sem felelt meg magas elvárásainak a huszadik század második felében.
Nem szaktörténész volt, hanem szintézisíró. Gondolatot vitt az adathalmazokba.
Összefoglalt, értelmezett. A történelem nem csak erők küzdelme – ezért írt Hitler és Churchill párviadaláról. A polgári kor végén járunk – volt a meggyőződése, és megírta az Egy nagy korszak végén, meg A XX. század és az újkor vége c. köteteit. A középkor óta tudatosodik az emberben a történelem – fejti ki A történelmi tudatban.
A derűs reakciós eközben vidéki, elvonult, de mégis aktív életet élt Pennsylvaniában, részt vett a helyi közösség ügyes-bajos dolgainak intézésében. Féltette a kisközösségeket, s nem szerette az amerikai republikánusok túlságosan technokrata, túlságosan haladáspárti főáramát – ez volt az egyik oka, amiért konzervatív helyett reakciósnak mondta magát. Kedvelte az Újvilágban balra sorolt vidékszerzőt, Wendell Berryt. Visszafogottan, régimódian vallásos volt: nem mindig ment misére, de sajnálta, hogy már nem latinul mondják a szentmisét.