Az európai értékek paradoxona

„Az uniós pénzekkel együtt az európai értékeket is el kell fogadnia minden tagállamnak” – írja Cseh Katalin. Egyszerű és logikus gondolat, kérdés: mik azok az európai értékek? És ha egyes értékeket kötelező a pénzzel együtt elfogadni, akkor nem lenne-e jobb inkább a magunk erejére támaszkodni?

Cseh idézte az ALDE-főnököt is: „Nem lehetsz az Európai Unió tagja csak a pénzért. Tisztelned kell a jogállamiságot, a véleményszabadságot, és az európai alapelveket – mondta ma Verhofstadt”. 

Korábban ugyancsak Cseh Katalin azt nyilatkozta a Mandinernek: „A legfontosabb európai értékek a szolidaritáson alapulnak, köztük van a sokszínűség, a demokrácia, a sajtószabadság és a szólásszabadság. Úgyszintén egymás kultúrájának a tisztelete. Kell, hogy legyenek az európai közösségnek olyan iránytűi, amelyekhez tartja magát. Az EU-nak meg kell határoznia, hogy mi az a minimum, amihez minden egyes tagállamnak igazodnia kell, hogyha részesedni akar a közösség előnyeiből.”

Nos, de mik az EU alapértékei jogilag, szerződés szerint?

Az 1992-es maastrichti szerződés a tagállamokkal szemben fogalmazott meg alapelvi elvárásokat, amelyeket azonban a lisszaboni szerződés kiszélesített, és értékké nevezett át – írja Láncos Petra Lea egy témába vágó tanulmánykötetben (Az állam szuverenitása: eszmény és/vagy valóság). A szerződés 2. cikkelye szerint tehát: 

„Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetést tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és férfiak közti egyenlőség társadalmában.”

Láncos hozzáteszi, hogy ugyan ezek normatív rendelkezések, ám az értékek általános és nyitott megfogalmazása lehetővé teszi, hogy nagyon is eltérő berendezkedésű ország, eltérő attitűdű népek a magukévá tehessék. 

Azt hihetnénk tehát, hogy az „európai értékek” valamiféle „semleges” közös alapot jelentenek. Pedig nem. Először is: az EU még továbbra sem azonos Európával. Így aztán Európa közös alapértékei nem feltétlen esnek egybe az EU alapelveivel. 

Célja a háború elkerülése volt a gazdasági integráción, azaz a kölcsönös gazdasági függés megteremtésén keresztül.

Amióta azonban egyre inkább politikai projekté is válik az EU, azóta egyre több probléma merül fel. Egy gazdasági uniónak elsősorban gazdasági alapelvei lesznek. Ha ennek van politikai kihatása, akkor egy látszólag semleges-technokrata „értékrendszer” fogja ezt vezérelni, ami meg is történt az EU esetében. Pusztán gazdasági megfontolásokra azonban nem lehet közös identitást és közös politikát alapozni. Ráadásul a semleges-technokrata hozzáállás általában azonos egyfajta liberális hozzáállással, tehát máris nem beszélhetünk értéksemlegességről. 

Ha azonban erősebb közös európai és EU-s identitást és együttműködést szeretnénk, akkor szükség van egy szélesebb körű, mélyebb és explicitebb értékválasztásra. És ekkor hirtelen ezen a szinten is megjelennek a kultúrharc és a világnézetek törésvonalai. 

Az 2. cikkely értékfelsorolása technikailag szinte bárki által elfogadható,

Jól jelzi ezt az, amikor kihagyták a kereszténységre való utalást az EU-s szerződésekből, mint az európai kultúra meghatározó tényezője. Olyan, konzervatívok által hangsúlyozott fogalmak sem kerültek be ebbe a felsorolásba, mint hagyomány, egyes tekintélyek vagy a közösségek (és érdekes mód kiszorult az egyébként gyakran hangoztatott szubszidiaritás is). Vagy jól jelzi ezt, hogy egyes tanulmányok miként vezetik le az európai értékeket a francia forradalomból, a felvilágosodásból és az állítólagos történelmi fejlődésből a hittől az ész felé.

Ettől még a felsorolt értékek beilleszthetők egy konzervatív, jobboldali értékrendbe is, csak épp valószínűleg a konzervatívok máshogy fogják ezeket értelmezni, mint a liberálisok, progresszívek. Demokrácia, de milyen? Esélyegyenlőség, de hogy? Pluralizmus, de miként értelmezve? Tolerancia – kötelező affirmatív elfogadás vagy – a szó eredeti értelmében – megtűrés? A szolidaritás azonos-e a felelősséghárítással, mint a migránskvóta esetében? 

Mint Michael Freeden ideológiakutató írja: a világnézetek elképzelhetőek egy-egy szobaként, amelyekben a bútorzatot annak fogalmai alkotják. Vannak központi és periferiális fogalmak, és a fogalmak egymáshoz való elhelyezkedése, szomszédságai korlátozzák értelmezhetőségüket. Nem mindegy tehát, hogy a 2. cikkely fogalmai világnézeti szobánkban hol helyezkednek el, és mely más fogalmak határolják őket. 

Ettől kezdve pedig nem csak a jogászok és a strasbourgi bíróság fogalomértelmezése kérdés, hanem a politikai-diplomáciai játszmák is. 

amikor Orbán kijelentette, hogy szerinte európai érték a nemzet, a család, a kereszténység? Vörös Daniék részéről ez meglehetős felhorkanással járt. 

Vagy ott van Tordai Bence, aki egy EU-ról szóló kerekasztal-beszélgetésen kijelentette, hogy szerinte a „szabadság, egyenlőség, testvériség” egy mindenki által elfogadott, közös európai alap. Mikor szembesítettük vele, hogy a konzervatívok annyira nem értettek egyet a francia forradalommal és annak történelmi terheket hordozó jelszavával, hogy egyenesen annak ellenében született meg a konzervatív gondolat, Tordai képviselő úr csak pislogott. Persze, logikailag mindhárom érték; de amilyen történelmi terhet hordoz ez a jelszó, úgy a konzervatívok számára már kétséges a használhatóságuk. Mert ugye például az egyenlőség gyakran épp a szabadság korlátja. 

Ha azt vesszük, hogy a Momentum az ALDE tagja és jó viszonyt ápol Macron francia elnökkel, valamint hogy a további integrációt támogatja a „progresszív Európa” jelszava alapján, akkor elég hamar kiderül, hogy van a helye ebben a képletben a jobboldaliaknak, konzervatívoknak: sehol.

Addig, míg nem határozza meg Európát egy vallás vagy világnézet annyira, mint egykor a kereszténység,

A demokrácia nem elég, hiszen az csak döntéshozatali procedúrát jelent. Ha az „európai értékek” csak keretet, formát jelentenek: az sem elég, mert keretekért senki sem fog áldozatot hozni, áldozatot hozni komoly tartalmi meggyőződésekért szokás.

Amikor dokumentumokat szövegezünk Brüsszelben, némi diplomáciával, alkudozással, kompromisszummal ugyan elérhető, hogy mindenki elfogadja azokat, de amikor a dokumentumok szövegeit élettel, konkrétumokkal kell megtölteni, biztos, hogy felbukkan az eltérő értelmezésekből fakadó konfliktus. S ezt még bírói testületek sem tudják megakadályozni.
 

Olvassa el ezt is! Mi a baj a bírói kormányzással?

Cseh Katalin levezetése az európai értékek elfogadásáért cserébe adott támogatásért pedig azért kikezdhető: elvégre a magyar adófizetők is beleadnak a közös büdzsébe.

Másrészt ott az amerikai tagállamok furcsa helyzete: bevételeik egyharmada a szövetségi kormánytól származik (a legkevesebb Alaszkának 25 százalékkal, a legtöbb Mississippinek 49 százalékkal), szövetségi pénzt-támogatást viszont általában csak akkor kapnak (önkéntesen természetesen), ha elfogadják az egyre szélesebb körű szövetségi szabályozást. Miközben egyébként jelentős mennyiségű adót fizetnek be állampolgáraik a közös kasszába. Ha tehát egy-egy szövetségi program alapelveivel, szabályozásaival nem értenek egyet, vagy nem teljesítenek más követelményeket, akkor elesnek hatalmas összegektől, miközben még adóznak is felfelé.

jelen pillanatban azonban ilyenekre csak igen erőltetett módon mutathatnánk rá.

Marad esetleg az a nem igazán demokratikus opció, hogy egy értékrendszert, például a progresszívet rákényszerítjük Európa népeire. 

Ez az európai értékek paradoxona. 

(Nyitókép: Canossa várának maradványai)