Mi a baj a bírói kormányzással?

Azt kifogásolja Fábián Tamás az Indexen, hogy: „Trócsányi elégedetlen azokkal a bírókkal, akik nem úgy értelmezik a jogot, ahogy ők elképzelik”. 

Merthogy Trócsányi arról beszélt a Magyar Időknek adott interjúban – és a Mandinernek adottban is –, hogy „fontos, hogy a bírói szerepkör tisztázott legyen, mert ha a bírók átértelmezik a jogot, vagy olyan kiterjesztő értelmezést adnak egy fogalomnak, amely szemben áll a jogalkotó által adottal, akkor bírói kormányzás valósul meg, ami mélyen antidemokratikus.”

Hogy mi is az a bírói kormányzás, azt nem részletezte a miniszter – jegyzi meg az MTI-t idézve Fábián.

Nos, a kevésbé fontos kérdés az az, hogy ez hír akart-e lenni vagy véleménycikk. Amúgy is tudjuk, hogy az Index alapítása óta Hunter S. Thompson és Tom Wolfe gonzó újságírását akarja aprópénzre váltani, csak mivel ezt nem lehet napi sok cikkben megtenni erőlködés nélkül, ezért gyakran inkább az idegesítően jófejkedni próbáló osztály bohócára hasonlítanak, mintsem Thompsonra vagy Wolfe-ra.

A másik kérdés az, hogy ha az Index újságírója ennyire biztos a dolgában, és jobban tudja, hogy Trócsányinak mit kellene gondolnia és tennie, akkor miért nem nézett utána egy kicsit, hogy mi az a bírói kormányzás. Nem túl bonyolult dolog – mármint az utánanézés –, és akkor nem kell elütnie a témát három, félig az MTI-ből szedett bekezdésből álló, hírnek álcázott véleménycikkel.

Szóval mi is az a bírói kormányzás? Az utóbbi évtizedekben a nyugati politikai filozófia egyik fontos kérdésköre arról szól, hogy mennyiben probléma az, hogy „eljogiasul” a politika. A politika eljogiasodását mondhatjuk bírói kormányzásnak is. Ez pedig azt jelenti, hogy

Mielőtt Fábián és haverjai lesöpörnék a dolgot egy legyintéssel, mondván, valami obskúrus szélsőjobbos dologról van szó: alapvetően baloldali gondolkodók kezdtek el aggódni a politika eljogiasulása miatt, még ha megihlettek jobboldaliakat is. És ezek nem marginális profok, hanem nemzetközi tekintélyek, mint Richard Bellamy, akinek 2007-ben jelent meg Political Constitutionalism című kötete. 

De vegyünk egy konkrét példát: a kétezres években az Egyesült Államokban sorra születtek a tagállami népszavazásokon a döntések arról, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. Majd ezeket rá pár évre számos tagállamban felülírta a helyi legfelsőbb bíróságok azon döntése, hogy mégsem. Majd jött a szövetségi Legfelsőbb Bíróság, és legalizálta a melegházasságot Amerika-szerte. Kanadában az emberi jogi chartát a tagállami bíróságok kezdték el úgy értelmezgetni, hogy végül rákényszerítették a kormányt a melegházasság bevezetésére. 

Nos, ez a bírói kormányzás avagy a politika eljogiasításának mintapéldája. Amikor a bírók félreértik szerepüket, és elkezdenek alapvető etikai kérdésekben döntéseket hozni – a törvényhozó helyett (ami jelen nyugati államformáink szerint a nép, illetve annak demokratikusan megválasztott képviselői). 

A magukat polgárpukkasztónak gondoló, ám nagyon is komfortosan gondolkodó liberálisoknak persze egyértelmű, hogy a bíróságok döntenek ilyenekben, mert

ráadásul függetlenek, tehát nem befolyásolja őket a politikusok önérdeke vagy épp a nép. 

Ez tetszetős felfogás, de ettől még téves. A bíróságok ugyanis, legyenek akármilyen szintűek, nem jogalkotók, hanem jogértelmezők. A politikai közösség által megalkotott kereteken belül van lehetőségük értelmezni és alkalmazni a politikai közösség joganyagát, a politikai közösség jogát pedig a közösség vagy annak képviselői határozzák meg. Hogy a praktikus, egyedi kérdésekben mi a helyes, azt a bíróság hivatott eldönteni: ha pereskedünk a bankkal, a szomszéddal, az alvállalkozóval, fel sem merül, hogy ne a bíróság döntsön. 

De miért tudnák jobban, hogy mi az igazság avagy a társadalmi közmegegyezés az olyan kérdésekben, mint a melegházasság, a háború és béke, az egyenlőség, az újraelosztás, mint mondjuk a többi állampolgár, miközben az etika és a filozófia nagy kérdéseiben Platóntól John Rawls-ig évezredek óta nincs konszenzus? Magyarán: nincs joga a bíróknak hasukra ütve meghatározni a döntési alapelveket, mivel a döntési alapelveket a népképviseleten alapuló törvényhozás határozza meg. 

A kortárs értelmiségi közhangulat kantiánus, csak nem tud róla, és ezért

Pedig ez egyáltalán nem magától értetődő. Az egyenlőséget is sokféleképpen lehet értelmezni. 

Vagy hogy egy magyar példát hozzak: amikor egyesek azt sugallták, hogy az új alkotmányt a régi alkotmány és annak „láthatatlan alkotmányos” értelmezése alapján kell megítélni, akkor azt sugallták, hogy a jog előbb van, minta jogot használó politikai közösség. Pedig a dolog fordítva áll. Ha pedig a jog előbb lenne, mint az azt apró-cseprő vitáinak eldöntésére használó politikai közösség, akkor a jog tényleg magától értetődő lenne, azaz egyrészt nem lenne szükség jogászokra, bíróságokra, mert mindenki magától kikövetkeztetné, ráadásul akkor mindenki ugyanarra a következtetésre jutna, másrészt akkor az egész világon, mindenhol ugyanaz a jogrend uralkodna. 

De nem így van. 

A bíróságok ugyanis nem előzik meg a nagy filozófiai nézetrendszereket. Nem úgy van az, hogy a helyes nézeteket, a helyes ideológiát az annál felsőbbrendű jog segítségével tudjuk eldönteni, hanem éppenséggel a jog következik a felfogásunkból.

hanem a politikai közösség törvényhozása mondja meg a bíróságoknak, hogy mi hogyan gondolkodunk, ezek az alapelveink, és ebben a keretrendszerben kell bírói döntéseket hozni. A bírák nem kívülállók, nem külső megfigyelők vagy a politikai közösség (állam, nép, nemzet) felett lebegő félistenek, hanem a politikai közösség tagjai, belül vannak a rendszeren, és még csak nem is ők kormányoznak. Ettől persze még a törvényhozók avagy politikusok által alkotott törvényeket persze számon kérhetik magukon a törvényhozókon, a politikusokon. A bírói függetlenség ebben áll, nem jelent viszont a társadalomtól való függetlenséget.

Nem hiába szoktak azon elmélkedni a közéleti megmondóemberek, hogy a magyar országgyűlés vagy Donald Trump milyen beállítottságú bírákat, jogászokat nevez ki alkotmánybírónak vagy a Legfelsőbb Bíróság tagjának. És nemhiába gondolta egyébként például a melegmozgalom még a hetvenes években is azt, hogy a céljaikat a parlamenteken kell átverni, nem a bíróságokon, mert a bíróságok reménytelenül konzervatívak. Azóta láthatóan megfordult az álláspontjuk, az ezredforduló óta a bíróságok segítenek nekik, főleg önkényes egyenlőség-értelmezésekkel.

Richard Bellamy, aki a University College London professzora,

Szerinte téves az az elterjedt nézet, amely szerint az írott alkotmány, a deklarált emberi jogok és a hatalmi ágak szétválasztása, a jogok politikából való kiemelése és függetlenítése biztosítja a legjobb demokrácia megvalósulását, az emberi szabadság kiteljesedését, és ez véd meg legjobban a „többség diktatúrája” ellen.

Szerinte mindez két, téves előfeltételezésre épül: egyrészt hogy elérhető a racionális konszenzus, amelyet legjobban az emberi jogokban lehet kifejezni; másrészt hogy a jogi processzusok megbízhatóbbak, mint a demokratikusak. Ezzel szemben a viták folyamatosak mind a demokrácia célját, mind a politikai teendőket és a jogokat illetően. Ha pedig Platóntól John Rawls-ig a filozófusok sem tudtak megegyezni és különféle elképzeléseket dolgoztak ki a legjobb államberendezkedésre, az igazságra és még sok minden másra vonatkozóan; akkor nem várható el a bíráktól és jogászoktól sem, hogy az „igazság” és „egyenlőség” valamiféle „korrekt nézetét” alkalmazzák.

Ebből következően felesleges azzal elfedni a közéleti és világnézeti konfliktusokat, hogy a szakemberekre, a jogászokra bízzuk az eldöntésüket.

Ez nem jelenti azt, hogy jakobinus módon mindenben a többségnek kellene döntenie, és ki kell dobni a bíróságokat az ablakon. De ez a veszély nem is fenyeget.