Egység helyett csak kétség

2019. április 09. 07:35

A május végi EP-választásra, jellegéből adódóan, ennek egyébként sem lehetett volna semmiféle hozadéka sem, ezért aki kitalálta vagy támogatta a közös listát, az híján van minden alapvető matematikai, formállogikai, politikai ismeretnek. Legújabban azonban már az őszi önkormányzati alapú összefogás is repedezik, szakadozik.

2019. április 09. 07:35
Ballai Attila
Magyar Nemzet

„Mert hiába áhítják a regnáló kormány, a kormánypárt bukását, egy választás nem olyan, mint egy pénztárca. Előbbit nem lehet csak úgy elveszíteni, azt valakinek meg is kell nyernie.

És a másik térfélen egy évtizede nem tűnt fel győzelemre akár csak szemernyire is esélyes csapat. Alapvető gondjuk ezért nem az, hogy az ellenfelük erős – hanem az, hogy jelenleg nem is tudna olyan gyenge lenni, hogy ne nyerjen.

Az »ellenzékkel« kapcsolatos legutóbbi hírben, amely szerint megint nem jött össze a nagykoalíció, amúgy sincs semmi rendkívüli, ez így természetes.

A május végi EP-választásra, jellegéből adódóan, ennek egyébként sem lehetett volna semmiféle hozadéka sem, ezért aki kitalálta vagy támogatta a közös listát, az híján van minden alapvető matematikai, formállogikai, politikai ismeretnek. Legújabban azonban már az őszi önkormányzati alapú összefogás is repedezik, szakadozik.

Egység helyett csupa kétség látszik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
senkise alfonz
2019. április 11. 11:10
A mandiner.hu inkorrekt szerkesztői magatartása miatt a továbbiakban se kommentelő, se olvasó nem leszek ezen a csatornán.
Dénia
2019. április 10. 08:17
Teljes lenézése a választóknak, hogy ezek az egymással is ellentétben álló törmelékpártok a teljes összefogásban látják a megoldást. Már nagyon régen kiderült, hogy ez pusztán technika meg módszer a hatalom megszerzésére, tartalom nélkül. A cél a hatalom, a politikai nézetek meg csak eszköz. De legalább lennének politikai nézeteik. De nincsenek. És ennek ellenére képtelenek összefogni, pedig mindegyik hajlandó a nemlétező nézeteit bármilyen mértékben feladni. Csak a szerinte neki járó koncról nem hajlandó lemondani egyik sem.
józan paraszti ész
2019. április 09. 10:58
Te érvelésed vezet az egypárt rendszerhez. A mai ellenzék pedig elvezet az egypárt rendszerhez. Jó lenn, ha lenne egy komolyan vehető, kormányzóképes ellenzék, de a mai nem engedi létre jönni ezt. Nem kell szeretni, de most ez van. Választani csak a választékból lehet, és most nem nehéz. Hogy megnyugtassalak ,az átkosban úgy végeztem el az egyetemet, hogy nem voltam kisz-tag, de még a seregben sem sikerült beléptetniük.
senkise alfonz
2019. április 09. 09:09
A május végi EP-választásra, jellegéből adódóan, ennek egyébként sem lehetett volna semmiféle hozadéka sem, ezért aki kitalálta vagy támogatta a közös listát, az híján van minden alapvető matematikai, formállogikai, politikai ismeretnek. Legújabban azonban már az őszi önkormányzati alapú összefogás is repedezik, szakadozik. ----------------------------------------------------------------------------------------- 1., Ez itt a szemle-részlet utolsó előtti bekezdése. De hogy a szerkesztő így, változtatás nélkül tette ki az elejére is, az pancserság. Az előzménye nélkül olvasva értelemzavaró (mi az az "ennek"?), ezért talán ki kellett volna pontozni a következő szövegrész helyét: " ....ennek egyébként sem lehetett volna semmiféle hozadéka sem, ezért ..." 2. Hogy ki van híjával a matematikai, formállogikai és politikai ismereteknek? Hát, elsősorban a szerző, aki kijelenti, hogy nincs értelme, hozadéka a közös listának. Pontosan az ellenkezője az igaz. Mert bár kissé bonyolult az uniós választás mandátumszámlálása, de mégis világos, érthető. A többszörös súlyozással történő számítás eredménye ugyanis az, hogy a legtöbb mandátumot a legtöbb szavazattal rendelkező párt szerzi, s egyre lejjebb haladva csökken a mandátumszerzés lehetősége. Ha azonban kettőnél több párt (pártcsoport) indul, akkor az impotens szavazatok (azaz az elvesző, nem hasznosuló szavazatok) száma sokkal több, mint ha csak kettő indulna. Részben azért, mert a több lista végén több olyan voks lesz, amiből már nem tud újabb mandátum keletkezni, s ha elfogy a kiosztható mandátum, de még lennének olyan kispártok, amelyek nem jutottak be a mandátumhoz jutók csoportjába, akkor a rájuk adott összes voks elveszik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!