„Nagy Blankában már ott üvölt egy friss Big Brother-győztes (BB) Évi, aki csak jót akart, csak adni akarta magát nektek, bárkinek, bármiért, hogy megkapja, amiről meggyőződése: jár neki. A figyelmet. Ez a prolivá züllesztett féllények fentanilja.
A kortárs zeitgeistben már nincsenek Janis Joplinok. Vannak helyette BB Évik, vagy az annál is nyomorultabb és kétségbeejtőbb sorsú rituális áldozatok, akik fel sem fogják, hogy mi történik velük. Ez a fekete ruhás nővér-szindróma (vagy effektus). Most következik pár hónap csillogás, aztán az első idegösszeomlás, később a kezdeti, de egyre mélyülő depresszió, az ebből következő krónikus elhízás, a bipoláris személyiségzavar, a pszichiátriai beutalók, a magány, a különböző gyógyszerek (azt ezt lefedő impulzív és kompulzív »korszakok«), az öngyilkossági kísérletek, a permanens, a soha véget nem érő önsajnálat, az örökös frusztráció (mivel soha nem értheti meg azt, hogy végül »miért nem sikerült«), az öngyűlölet, aztán az utolsó, a legnagyobb, az aranylövés, ami után semmi nem marad.
Csak a süket csönd.
De nem az, amiben részvét vagy bűntudat rejlik, hanem a cinkos elkussolás, a hallgatás, a fogcsikorgató gyűlölet. Ez (egyfajta) történelmi tapasztalat errefelé. De asszisztáljatok csak a politikai pedofíliához, ti démosz tagjai! Várjátok már a véres végkifejletet, ugye?”