Milyen hely Marosvásárhely?

„Egészséges ember számára természetes – hacsak nem érte valamiféle rendkívüli lelki vagy egyéb természetű trauma –, hogy ragaszkodik szülővárosához, lakóhelyéhez, számon tartja, ápolja annak történelmi, kulturális hagyományait. Minden bosszúság, elkeseredés, fásultság ellenére szerencsésnek mondhatja magát az, aki számára Marosvásárhely jelenti a világ közepét. Arról, hogy kik laknak, illetve laktak az egykori

Székelyvásárhelyen, egy ide vetődött idegen egyebek mellett a feliratokból, utcanevekből, köztéri szobrokból tájékozódhat legkönnyebben. Nos, ha ama idegen ma körülnézne a városban, minden bizonnyal azt hihetné, hogy elenyésző számban élnek itt magyarok, legalábbis a feliratok, utcák és terek elnevezéséből ítélve. Ami a legszembetűnőbb: a magyar vonatkozású szobrok teljes hiánya a főtérről. A román térhódítás kezdete egybeesik az első világháborút követő határmódosításokkal. Száz esztendővel ezelőtt egész alakos szobra állt ott Bem apónak, Kossuth apánknak és emlékműve Petőfinek, de ott állt Bodor Péter zenélő kútja is. Az első világháborút követően, a trianoni békeszerződés aláírását meg sem várva, beindult a nagyromán gőzhenger: 1919. március 28-án az éj leple alatt a főtéri szobrokat lerombolták. Helyükre az éppen aktuális politikai szélfúvás szerint, illetve az etnikai arányokban beállt (államilag erőltetett) változások előfutáraként megjelent az ortodox és a görögkatolikus katedrális, a

Román katona emlékműve, az Avram Iancu-szobor, a Városháza előtti »anyafarkas«, valamint az Emil Dandea-szobor. S bár az 1989-es politikai fordulat utáni megváltozott körülmények között elvárható lett volna, hogy visszaállítsák a korábban lerombolt szobrokat, erre nem került sor. Magyar vonatkozású emlékmű nem kerülhetett a főtérre, csak az azt övező mellékutcákba. A legbosszantóbb, hogy a Bernády-szobornak nem találtak helyet sem az általa építtetett Városháza, sem a Kultúrpalota előtti téren. Pedig ha valaki, akkor Bernády György megérdemelné, hogy méltóképpen emlékezzünk rá. Sajnos a vásárhelyi magyarság politikai érdekképviseletének nem futotta erre érdekérvényesítő erejéből. Az előzmények ismeretében bizakodásra sincs túl sok okunk. A főtérre szánt, idén felállítandó Bethlen Gábor-szobor ugyan enyhíthet a helyzeten, de nem kárpótol.

Egy etnikai közösség jelenlétének a településeken az utcák, terek neveiben is tükröződnie kellene. Különösen annak a történelmi múltnak, amely igencsak rányomta bélyegét a település jelenére. A vásárhelyi utcák hivatalos névjegyzékét átfutva, amelyet a helyi önkormányzati képviselőtestület 2010. június 4-i 212-es számú határozatában találtam, a következőkre bukkantam: a listán 460 utca neve szerepel, közülük mindössze 40 magyar, illetve magyar vonatkozású.”