A tagadás ősi szelleme az akadémiák ellen fordítja fegyverét

2019. február 15. 12:50

Az MTA egy olyan világban állt ki szuverén véleményével és védi független intézményrendszerét, amelyet 2010 óta az autonómiák felszámolása, kiszorítása dominál.

2019. február 15. 12:50
Nagy N. Péter
168 Óra

„Meglehet, a kormányzatnak, mint szinte minden ügyben, amelynek nekiront, van igazsága is, de a módszerei és az, hogy szisztematikusan hallgat a dolgok érdeméről, megnehezíti a mérlegelést.

Annál is inkább így van ez, mert lehetetlen nem érezni a politikai indulatot a Magyar Tudományos Akadémiával szemben, amely a közelmúltban visszafogottan bár, de bírálta a kormányzat oktatáspolitikáját, kiállt a CEU megtartása mellett, kiegyensúlyozott magatartást javasolt a menekültekkel kapcsolatban és védte a hatalom által betiltott gender szakot. A kormányzás legérzékenyebb pontjain fogalmazott másként, mint ahogy várták tőle.

Az MTA egy olyan világban állt ki szuverén véleményével és védi független intézményrendszerét, amelyet 2010 óta az autonómiák felszámolása, kiszorítása dominál.

A kormányzat úgy érzi, csak úgy tehet eleget az emberek felhatalmazásának, ha visszavonja az összes önálló kompetenciát a társadalomtól. Az önkormányzatoktól, az iskoláktól, az egyetemektől, a sport világából, a médiarendszertől egyre nagyobb mértékben, a gazdaság közbeszerzéssel és állami tulajdonnal elérhető, folyamatosan növekvő részéből, egyre inkább a bíróságoktól. S ezt teszi lépésről lépésre a kultúra és íme, a tudomány világával is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2019. február 17. 06:25
A Kormánynak is van tudománypolitikai nézete, nemcsak az akadémikusoknak. Ráadásul még akadémikus(!) is az illetékes miniszter. "Annál is inkább így van ez, mert lehetetlen nem érezni a politikai indulatot a Magyar Tudományos Akadémiával szemben, amely a közelmúltban visszafogottan bár, de bírálta a kormányzat oktatáspolitikáját, kiállt a CEU megtartása mellett, kiegyensúlyozott magatartást javasolt a menekültekkel kapcsolatban és védte a hatalom által betiltott gender szakot. " Mert óhatatlan az, hogy "AMILYEN AZ ADJONISTEN, OLYAN A FOGADJISTEN!" És Lovász László okos ember, Ő tudja mindezt. Hiszen. Annak a nótáját kell a cigánynak huznia, aki a pénzt a vonóba dugja! Hizen annál van a HATALOM, ergo: a holnapi meg a holnaputáni megbizatás és pénz is!
tango47
2019. február 16. 11:19
Védik a PRIVILÉGIUMAIKAT.
sors
2019. február 16. 05:02
A tagadás szellemének csúcsa nem más mint a modern tudomány. Mindent igyekszik letagadni, ami a nyugati világot naggyá tette, tehette.
Mich
2019. február 15. 22:05
Szánalmas vagy, Peti, az elvtársaiddal együtt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!