Ez nagyon fog fájni Magyar Péternek, újra lecsapott a balosok rémálma

„Kijevben van minden adat, csökkentjük a nyugdíjadat.”

A tökéletes számára az volna, ha valamennyi körzetben az elnök úr indulna, mert ez átláthatóvá, egyszerűvé és igazzá tenné a választást.


Matematikai alapú demokrácia nem létezik. Annak athéni őshazájában eleve csak a teljes jogú nagykorú szabad férfiak választhattak, számtalan tisztséget pedig egyenesen sorsolással döntöttek el.
Az Egyesült Államok elnökét ötven helyi referendumot követően az elektorok választják, és nem biztos, hogy az győz, aki darabra több voksot kapott.
(Az ifjabb Bush 2000-ben és Trump 2016-ban is úgy lett elnök, hogy kevesebb ember szavazott rájuk, mint az ellenfelükre.)

A magyar szisztémában az egyik legbizonytalanabb tényező az egyéni választókerületek kérdése. Noha Nagy Britanniában kizárólag ilyenek vannak – a legutóbbi, 2024-es voksoláson a Munkáspárt 34 %-nyi szavazata közel kétharmadnyi mandátumot jelentett –, mégsem kérdőjelezik meg az angol demokráciát. Idehaza visszatérően tartja az ellenzék igazságtalannak a fideszes kétharmadokat, jóllehet ezek mögött többnyire abszolút többségnyi támogatás volt,
és a dolog lényegéből következően ha van egy egyértelműen legerősebb párt az országban, akkor az nagy valószínűséggel nem egyszerűen, hanem fölényesen, tényleges százalékos arányát meghaladóan győz.
Nehéz lenne tehát megkérdőjelezni az egyéni választókerületek jelentőségét. Történelmi hagyományainkba is illeszkedik, az egyéni körzetek az 1848-as népképviseleti országgyűlési választásoktól kezdve a dualizmus és a Horthy korszak idején át is megmaradtak, sőt az utolsó állampárti választáson, 1985-ben immár kerületenként két, a Hazafias Népfront programját elfogadó jelölt állhatott szemben.
Így aztán nem elég, ha egy pártnevet fölírnak egy lista tetejére, kell még az ország 106 körzetében valamilyen hús-vér embert találni, aki mellé a polgár behúzhatja az ikszet. Ez a kényszer szülte a Tisza jelölt-jelöltjeit. De Magyar Péter is tudja, hogy a választók döntően pártokra szavaznak. Aki nem akarja, hogy Orbán Viktor maradjon, az húz egy ikszet a Tisza listájára, egy másikat pedig arra a névre, amelyik mellett ott a logó. Nem is szükséges, hogy ezek a személyek ténylegesen létezzenek. Talán nem is léteznek.
Mindenesetre az elnök letiltott minden olyan mesterkedést, amelynek nyomán kiderülhetne, hogy valós emberek vagy netán felfújt gumibábok, esetleg a mesterséges intelligencia generálta 3D-s számítógépes trükkök-e a kandidálói.
Magyar Péter a látszatát is kerüli annak, hogy tényleges, programokat ütköztető, valós vitákat lefolytató kampányra készül. Egyetlen reménye, hogy jövő áprilisig életben tartsa azt a hitet, mely szerint csak ő képes leváltani Orbánt, és aki erre vágyik, az szavazzon rá. Pontosabban mind a százhat helyen a Tisza embléma mellé írt tetszőleges névre. Nyilvánvalóan nem szán leendő frakciójának más feladatot, mint az egységes gombnyomogatást (ezt akár Brüsszelben, akár a budapesti közgyűlésben már láthatjuk is),
és fájdalmas púp a hátán ez az egész hercehurca, amelynek a végén – jó rövidre zárva az egész hajcihőt – kidob mindenütt a gép valakit.
A tökéletes – mind Magyar Péter, mind egyszeri híve számára – az volna, ha valamennyi körzetben az elnök úr indulna, mert ez átláthatóvá, egyszerűvé és igazzá tenné a választást, de ezt még neki sem sikerült keresztülvinnie. Meg lehetett volna próbálkozni egy Magyar Péter castinggal, szerintem minden kerületben találtak volna legalább egyet, aki meghozza druszája kedvéért ezt az áldozatot.
Mindezzel együtt a vegyes szisztémának azért megvan az az előnye, hogy a győztes nagyot nyer, tehát stabil többséget lehet a kormány mögé felsorakoztatni, ami tulajdonképpen 1990 óta mindig sikerült.
Kezdetben koalíciókkal – nem is volt nyugodt menet, Antallt a kisgazdák hozták nehéz helyzetbe, a szocialistákat a gonosz törpe SZDSZ zsarolhatta –, később az egyfelé húzó nemzeti-konzervatív erők egyesítésével egy gyűjtőpárt révén. A mostani kísérlet kétségtelenül újabb mérföldkövet jelentene, amennyiben egyetlen személy testesítené meg a hatalmat. Volt már ilyen, igaz, akkor Isten kegyelméből felkent nagy királyok, Szent Istvánok, Szent Lászlók, Nagy Lajosok és Mátyások szerepeltek egyedüliként a szavazólapokon, de nem hordozták nevükben a nemzetet, mint ő. Én a helyében ezzel is reklámoznám magamat, egyszerre kacsintva a reformkommunisták és a rendszerváltáskori liberálisok, a szatíra és az abszurd felé is: kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de Magyar.
Nyitókép: Ferenc Isza / EC / AFP