Magyar Péter letiltott minden olyan mesterkedést, melynek révén kiderülhetne: gumibábok, 3D-s AI-modellek vagy valódi emberek-e a jelöltjei

Matematikai alapú demokrácia nem létezik. Annak athéni őshazájában eleve csak a teljes jogú nagykorú szabad férfiak választhattak, számtalan tisztséget pedig egyenesen sorsolással döntöttek el. 

(Az ifjabb Bush 2000-ben és Trump 2016-ban is úgy lett elnök, hogy kevesebb ember szavazott rájuk, mint az ellenfelükre.)

A magyar szisztémában az egyik legbizonytalanabb tényező az egyéni választókerületek kérdése. Noha Nagy Britanniában kizárólag ilyenek vannak – a legutóbbi, 2024-es voksoláson a Munkáspárt 34 %-nyi szavazata közel kétharmadnyi mandátumot jelentett –, mégsem kérdőjelezik meg az angol demokráciát. Idehaza visszatérően tartja az ellenzék igazságtalannak a fideszes kétharmadokat, jóllehet ezek mögött többnyire abszolút többségnyi támogatás volt,

Nehéz lenne tehát megkérdőjelezni az egyéni választókerületek jelentőségét. Történelmi hagyományainkba is illeszkedik, az egyéni körzetek az 1848-as népképviseleti országgyűlési választásoktól kezdve a dualizmus és a Horthy korszak idején át is megmaradtak, sőt az utolsó állampárti választáson, 1985-ben immár kerületenként két, a Hazafias Népfront programját elfogadó jelölt állhatott szemben.

Így aztán nem elég, ha egy pártnevet fölírnak egy lista tetejére, kell még az ország 106 körzetében valamilyen hús-vér embert találni, aki mellé a polgár behúzhatja az ikszet. Ez a kényszer szülte a Tisza jelölt-jelöltjeit. De Magyar Péter is tudja, hogy a választók döntően pártokra szavaznak. Aki nem akarja, hogy Orbán Viktor maradjon, az húz egy ikszet a Tisza listájára, egy másikat pedig arra a névre, amelyik mellett ott a logó. Nem is szükséges, hogy ezek a személyek ténylegesen létezzenek. Talán nem is léteznek.

Magyar Péter a látszatát is kerüli annak, hogy tényleges, programokat ütköztető, valós vitákat lefolytató kampányra készül. Egyetlen reménye, hogy jövő áprilisig életben tartsa azt a hitet, mely szerint csak ő képes leváltani Orbánt, és aki erre vágyik, az szavazzon rá. Pontosabban mind a százhat helyen a Tisza embléma mellé írt tetszőleges névre. Nyilvánvalóan nem szán leendő frakciójának más feladatot, mint az egységes gombnyomogatást (ezt akár Brüsszelben, akár a budapesti közgyűlésben már láthatjuk is),

A tökéletes – mind Magyar Péter, mind egyszeri híve számára – az volna, ha valamennyi körzetben az elnök úr indulna, mert ez átláthatóvá, egyszerűvé és igazzá tenné a választást, de ezt még neki sem sikerült keresztülvinnie. Meg lehetett volna próbálkozni egy Magyar Péter castinggal, szerintem minden kerületben találtak volna legalább egyet, aki meghozza druszája kedvéért ezt az áldozatot.

Kezdetben koalíciókkal – nem is volt nyugodt menet, Antallt a kisgazdák hozták nehéz helyzetbe, a szocialistákat a gonosz törpe SZDSZ zsarolhatta –, később az egyfelé húzó nemzeti-konzervatív erők egyesítésével egy gyűjtőpárt révén. A mostani kísérlet kétségtelenül újabb mérföldkövet jelentene, amennyiben egyetlen személy testesítené meg a hatalmat. Volt már ilyen, igaz, akkor Isten kegyelméből felkent nagy királyok, Szent Istvánok, Szent Lászlók, Nagy Lajosok és Mátyások szerepeltek egyedüliként a szavazólapokon, de nem hordozták nevükben a nemzetet, mint ő. Én a helyében ezzel is reklámoznám magamat, egyszerre kacsintva a reformkommunisták és a rendszerváltáskori liberálisok, a szatíra és az abszurd felé is: kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de Magyar.

Nyitókép: Ferenc Isza / EC / AFP