Vitathatatlan, hogy Ady Endre a legnagyobbak közé tartozik

„Ady munkássága, de a személye is mindmáig heves viták kiváltója. Az utóbbi időben olyan vélemények is megfogalmazódnak vele kapcsolatban, hogy eladta a lelkét a szabadkőműveseknek, nemzet- és keresztényellenes volt. 

Ez butaság. Ady költészete olyan mélyről fakadó, hogy a hitelét nem lehet megkérdőjelezni. Szokatlan a nagy költők között, mert nem egyenletes színvonalon alkotott. A vele foglalkozó szakértők is elismerik, hogy vannak nagyon rossz versei, viszont szép számmal írt nagy verseket is. Ő maga írta: »Én voltam az Úr, a Vers csak cifra szolga…« Ady a költői mesterséget nem tartotta olyan nagyra, hogy iskolázta volna magát, vagy töprengett volna rajta, hanem azonnal leírta mindazt, ami a lelkéből fakadt, hol jól, hol kevésbé jól. Olyan szavakat használ, amit soha nem mondunk – ilyenkor „csuklik” egyet, és megy tovább. Egészen váratlanul viszont gyönyörű dolgok szűrődnek be még az ügyetlenebb verseibe is. Szokatlan nyelvi leleményei vannak, mint például ez: »Minden egész eltörött…« Rábukkan ezekre, miközben a gondolataival kínlódik. Ady nem tudatos versművész, az ösztöneire hagyatkozva írta a költeményeit, önmagát kereste, a lelkében élő gondolatokat, érzéseket akarta kifejezni, megszólítva ezzel az embereket. Egészen különleges őstehetség volt a rímek elhelyezésében és a rendkívüli nyelvi megoldások alkalmazásában. Ez mutatkozik meg az egyik leghíresebb és legnépszerűbb versében, a Fölszállott a páva címűben is.

A vers egyik különlegessége, hogy egy népdallal kezdődik: »Fölszállott a páva a vármegye-házra, / Sok szegény legénynek szabadulására.«

Amikor Ady Nagykárolyban diákoskodott, együtt lakott több társával. A háztulajdonosuk iszákos ember volt, gyakran énekelt, különösen ezt a népdalt. Ady egyik novellájában le is írja ezt. Ezért vélik úgy egyesek, hogy a nagykárolyi vármegyeháza égett le. Nagykároly azonban nem megyeszékhely, itt nem volt vármegyeháza. Ellenben később Ady Nagyváradra került, ahol a megyeháza előtti téren volt egy kávézó; itt beszélgettek, iszogattak az emberek, a költők, az újságírók is. Ady borozgatás közben nyilván el-elnézegette a megyeházát. Ez egy erődítményszerű épület volt, a régi rend szimbóluma a városban, az embereket elfogta a félsz, ha ránéztek. (...)

Az tény, hogy Adynak az ebben a versben megfogalmazott jóslata végül is nem teljesült…

Ez így van. Azonban újra és újra ehhez hasonló helyzetben érezzük magunkat. Az ember vágyik a biztonságra, lehetőség szerint kerüli a szélsőségeket, de az élet alakulhat úgy, hogy azt érezzük, csak két szélsőség közül dönthetünk. A régi, elnyomó szélsőséget semmiképpen sem akarjuk tovább, és akkor mindent megteszünk azért, hogy megvalósuljon a másik szélsőség. Minden vagy semmi. Ez nem jellemző, de vannak kiélezett helyzetek, amikor ezek között kell választanunk, és Ady erre mutat rá ebben a versében, nagy költői erővel. Nem jött el a paradicsomi állapot, és nem is pusztultunk el, hanem ment tovább az élet, együtt a keresztjeivel és a gondjaival, de az örömeivel is. Nem egy tisztító erejű forradalom jött el, amely jobbá tette volna a világot, hanem az I. világháború, rengeteg szenvedéssel, emberek millióinak pusztulásával. Azután elérkezett ugyan a forradalom, ám Ady ezt – okkal – nem érezte a magáénak. Majd nem sokkal később meghalt. Az sem igaz azonban, hogy minden maradt a régiben. Ady jóslata nem teljesült, mégis, a Fölszállott a páva nagy vers, mert a benne megfogalmazott gondolkodásmód, a dinamikája, költői szépsége, ahogyan mindezt elmondja, lenyűgöző. Újra és újra visszatér hozzá az ember. A gyerekek éneklik, Kodály Zoltán megzenésítette, és közkedvelt ének lett belőle; ujjongás, reménység tölt el bennünket, ha olvassuk, halljuk. Az emberi élethez hozzátartoznak azok a helyzetek, érzések, amiket Ady megfogalmazott. Hogyan alakítja át a költő a látványt látomássá? Hogyan lesznek ebből szavak, amelyek megragadják a másik embert, együtt gondolkodásra, együttérzésre serkentve, úgy, hogy ő is a magáénak érzi a verset? Minden benne van ebben a költeményben. Ez a lenyűgöző Ady költészetében. Semmit nem von le ebből, hogy vannak ügyetlenül megírt, rossz versei is. Vitathatatlan, hogy a legnagyobb költőink közé tartozik. A vele alaposan foglalkozó szakemberek pedig vallják: ha Ady verseit igazán le lehetne fordítani idegen nyelvekre, akkor Európa legnagyobb költői között tartanák számon. A legnagyobb verseiben megszólaló gondolatai szívbemarkolóak, váratlan nyelvi leleményei pedig páratlanok.”