„A Magyar Tudományos Akadémia történetének egyik, de a rendszerváltás óta eltelt időszak biztosan legnagyobb kihívását vagy válságát éli át. Feltehetően csak a folyamat végeredménye felől dönthető el, hogy ez a helyzet kihívás vagy válság, de az Akadémia drámai helyzetét az alábbi tények önmagukban is kellőképpen alátámasztják.
(1) A magyar kormány előzetes érdemi egyeztetés nélkül minisztériumi kezelésbe utalta az MTA függetlenségét jelentő és garantáló állami támogatást.
(2) Később az Akadémia elnöke arról értesülhetett, hogy a minisztérium a MTA kutatóintézet-hálózatát egyes intézetek megszüntetésével és mások beolvasztásával szét akarja darabolni.
(3) Mindeközben a függetlennek tekintett intézmény vezetése érdemi tájékoztatást az átalakításokról nem kapott, javaslatait a minisztérium különösebb ok és részletes szakmai indoklás nélkül elutasította.
(4) Átmenetileg közeledő álláspontok és sikeresnek vélt tárgyalások után a minisztérium váratlanul úgy döntött, hogy az MTA finanszírozásának dologi jellegű kiadásait visszatartja addig, amíg megállapodás nem születik a strukturális átalakításról. A fizetéseket csak 2019. első negyedévére garantálja.
(5) A minisztérium a régi támogatási rendszert leállítja, miközben az új támogatási rendszer még nem indult el.
(6) A minisztérium egyoldalúan olyan pályázati rendszert vezet be, amely nincs tekintettel sem az éppen hatályos költségvetési törvényekre, sem az MTA javaslataira.
Ezek a történések bármely intézmény esetén már önmagukban is rendkívüli helyzetet jelentenének, a körülmények azonban még inkább jelzik a helyzet drámaiságát. A pályázati rendszer – itt nem tárgyalt – tartalmi kérdései pedig csak további mértékben növelik az MTA helyzetének súlyosságát.”