Egyáltalán nem lényegtelen, hogy mit gondolunk erről a kérdésről.
„Filippov Gábor és Szűcs Zoltán Gábor tavaly nyáron megjelent esszéi óta lendületet kapott egy értelmiségi vita, amelyet általában »rezsimvitának« szoktak nevezni. Ez körülbelül arról szól, hogy a 2010 óta kisebb megszakításokkal kétharmados parlamenti többséggel kormányzó és mindenféle társadalomátalakító lépéseket megtevő rezsim vajon csupán egy kicsit sárga, kicsit savanyú verziója-e annak, amit nyugati típusú liberális demokráciának szoktak nevezni, vagy pedig valami más.
És ha valami más, akkor meg mi a lópikula? Hibrid ellenforradalom? Kompetitív autoriter rezsim? Illiberális demokrácia? Autoriter kapitalizmussal vegyített felhalmozó állam? Királyság? Plebiszciter vezérdemokrácia? Maffiaállam? Esetleg más?
Azt hiszem, egyáltalán nem lényegtelen, hogy mit gondolunk erről a kérdésről. Leginkább azért nem, mert az, hogy mit jelent manapság politizálni, mit lehet a kormányzattal szemben elérni és melyek az ennek érdekében alkalmazandó eszközök, jórészt azon fordul meg, miként határozzuk meg azt a valamit, amelynek a keretei között (néhányunknak csupán fél lábbal) élnünk adatott. Akik úgy látják például, Magyarország továbbra is liberális demokrácia, azok számára nyilvánvaló, hogy a kormánypárt ugyanolyan módszerekkel és ugyanolyan könnyedén elzavarható, mint az efféle rezsimekben rendesen lehetséges. Akik ezzel szemben úgy látják, a magyarországi rezsim valami más, azok számára meg ennek az ellenkezője a nyilvánvaló. Vagyis a lényeget tekintve az, hogy a politikai versengés jócskán eltorzult és ebből adódóan a kormányt valójában nem is lehet »csak úgy« elzavarni.
Nem árulok zsákbamacskát: a magyarországi rezsim szerintem sem csupán a nyugati típusú liberális demokrácia kicsit sárga, kicsit savanyú verziója, hanem valami más. De ez az írás nem annyira arról szól, hogy micsoda, ha már valami más. Elsősorban inkább arról, ez miért fáj sokaknak, beleértve a liberálisokat, a baloldaliakat és a konzervatívok egy nem kis hányadát is.
Mert nyilvánvalóan sokaknak fáj.”
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Hallom az este arról hazudtál, hogy a ti programotok 140 oldalas lesz és készül.
Igen, ez is kötelező olvasmány, már persze ha nem vagy agyhalott tisza-szektás, és/vagy rohadék propagandista vagy „politikus” ugyanott.
Indul a nemzeti petíciós ívek postázása, március végéig várják vissza a kitöltött íveket.
A biztonságpolitikai szakértő szívesen leülne vitázni bárkivel, de eddig még nem hívták.
Még hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni... Az ember egy kis időre elfordítja vigyázó szemeit az uniós birodalmi központról, erre ott az üvegkalickákban már ismét feltalálták a spanyolcsizm… spanyolviaszt. Most épp a Demokráciapajzs fantázianevű kezdeményezéstől dobtam egy hátast. Demeter Szilárd írása.
A véleménynek ára van. Rasszizmus, megfélemlítés és gyűlölet. A következmények pedig már nem csak szavak: ellehetetlenítés, fenyegetések és állandó nyomás. Mikor vált a megfélemlítés a baloldal egyik legfőbb politikai eszközévé?
A férfi szinte a semmiből sétált fel a miniszterelnök mellé.
Még Ukrajnában is elismerték a szomorú tényeket.
