Személyes történelem, avagy hogyan verték szét az egyházamat

„Ez bizony nem lesz ez nyájas óévi-újévi poszt. Nem mintha ünneprontó szeretnék lenni, csak a Mandineren Szilvay Gergely készített egy interjút Földváryné Kiss Réka és Horváth Gergely Krisztián történészekkel, akik felhívják a figyelmünket arra, hogy pontosan hatvan évvel ezelőtt kezdődött el a téeszesítés utolsó, befejező, erőszakos hulláma. Mint tudvalévő, számunkra, reformátusok számára (is) ez azt jelentette, hogy a kommunista diktatúra szétverte egyházunk társadalmi bázisát. Ez ugyebár egy szimpla történeti adat. Hatvan év.  (...)

De a poén nem ez. A poén az, hogy eljött a rendszerváltás, Európa kinyílt, s lassan rá kellett döbbenünk, hogy a keresztyénség továbbra is a történelem bűnbakja. Nem elég, hogy a kommunizmusban a keresztyénséggel törölték fel a padlót, az oktatásban mi voltunk a hülyegyerekek, akik még azt sem tudják, hogy Isten nincs, egész bűnkatalógusok „összegezték” a keresztyénség történetét, a rendszerváltás után újra meg kellett tanulnunk, hogy megint csak mi vagyunk a bűnösök, akiken gúnyolódni lehet, akikbe bárki beletörölheti a lábát, akiknek szinte bocsánatot kell kérni, hogy még léteznek, s karácsonykor bátorkodnak karácsonyfát állítani. Meg nem tetszik nekik, ha a keresztet el akarják távolítani a nyilvános térből, s akiknek szinte már könyörögni kell az európai vezetőkhöz, hogy ugyan már, lennének olyan kedvesek felemelni a hangjukat az üldözött keresztyénekért is, s talán ideje lenne hangsúlyosan szólni arról a jogtiprásról is, amit a kommunizmus követett el az egyházakkal szemben.

Nos, elég volt! Elég volt a kussolásból. Nem mintha tökéletesek lennénk. De látnunk kell, hogy ami sok tekintetben a szemeink elé tárul egyházi vonatkozásban, az egy, a társadalmi bázisától megfosztott egyház ma is jelenlévő maradványa, s amelyet az ismert európai „progresszió” tovább akar döngölni a földbe.

Még jó, hogy Magyarországon van egy olyan kormány (figyelem, politizálok!), amely nem a keresztyénség sírját ássa, hanem éppenséggel a kulturálisan keresztyén hátterű újrapolgárosodási folyamatok elindításán dolgozik. Tudom, persze, ez a folyamat tele van ellentmondásokkal, politizálódik, de még mindig jobb, mint az a leplezetlen krisztofóbia, amely a mai nyugati tudatipart uralja, s amely megdöbbentő párhuzamosságot mutat a kommunizmus keresztyénség-gyűlöletével. Hiába, no, a kommunizmus a liberalizmus szemében mindig is bocsánatos bűn marad.

S még jó, hogy megjelent egy olyan történész nemzedék – mint ez az interjú is mutatja – amely támasza lehet egy újrainduló keresztyén öntudatosodási folyamatnak.”