Balkáni újrakeresztelők

„Maratoni vita után igent mondott a görög parlament a hivatalosan eddig Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselő északi szomszédjának új elnevezésére: Észak-Macedón Köztársaság. Ennek első hozadéka lesz a régóta a NATO előszobájában ácsorgó Macedónia felvétele a katonai szervezetbe. Általa ugyancsak elhárult az akadály a másik legfontosabb külpolitikai cél, az EU-tagság elől is, amit Görögország a névvita miatt, a NATO-tagsághoz hasonlóan eddig megakadályozott.

Az uniós tagság megvalósulására azonban alighanem még várniuk kell a macedónoknak. Felvételéről, illetve a tárgyalások megkezdéséről szóló döntés nem a mostani román elnökségen fog múlni, hanem Franciaországon. Emmanuel Macron elnök ugyanis a jelenlegi európai elit szempontjából kockázatosnak tűnő európai parlamenti választások előtt hallani sem akar semmiféle bővítésről.

Az uniós tagállamokban nem túl népszerű a balkáni „sok kis cirill ország” felvételének ötlete, s ezért egy tárgyaláskezdés Macedóniával veszélyeztetné a „jó” (értsd: balliberális) oldal győzelmét az európai választásokon. Egy nagypolitikai cél azonban teljesült, legalábbis az Egyesült Államoké, mert végre Macedónia is betagozódik az Oroszország elszigetelésére létrehozott biztonsági zónába. De mit jelent ez a sokat hangoztatott demokrácia, jogállamiság szempontjából, és főként hátra lehet-e most dőlni, valóban sikerült-e megszüntetni egy több mint húsz éve lappangó konfliktus okát?

A válasz egyik kérdésre sem pozitív. Jogi szempontból már a Nikola Gruevszki vezette konzervatív kormány megbuktatása is kifogásolható. Ebben külső erők, elsősorban Amerika, a neki asszisztáló EU és a világkormány előretolt bástyái, a külföldről finanszírozott és irányított ­NGO-k játszották a főszerepet. A névváltoztatásról tartott népszavazás sem volt a népakarat kinyilvánításának szép példája.

Az államfő, Gjorge Ivanov bojkottfelhívása nyomán a szavazásra jogosultaknak 36 százaléka szavazott csupán, s ha leszámítjuk azt a húsz százalékot, amely az albánok lakta területekről érkezett, akkor kiderül, hogy a macedónoknak mindössze 12 százaléka szavazott igennel hazája nevének megváltoztatására. A népszavazás nem volt ügydöntő, az eredmény mégsem tekinthető jogalapnak arra, hogy Zoran Zaev aláírja a névváltoztatásról s az azzal járó egyéb változásokról szóló megállapodást görög partnerével, Alekszisz Ciprasszal.

Legitimációját növelendő, és annak érdekében, hogy az uniós csatlakozás miatt szükséges reformokhoz elnyerje a nép bizalmát, Zaev áprilisban előre hozott választásokat tervez, vagyis a kerékkötő Ivanov helyett is új államfőt akar hatalomra juttatni. A választási kilátásokról csak annyit, hogy a szláv, macedón lakosság körében változatlanul a Gruevszki-féle párt a legnépszerűbb, Zaevet elsősorban a lakosság egyharmadát kitevő albán kisebbség támogatja abban a reményben, hogy cserébe teljesül régi vágya, az ország föderalizálása, ami a macedónok szemében egyenlő a megszüntetésével. Az albánok nem kisebb erőt, mint az Egyesült Államokat tudhatják maguk mögött, amely arra használja fel őket, hogy sakkban, illetve kellő távolságban tartsa Moszkva befolyásától a balkáni szláv országokat. A közreműködésükkel végrehajtott akciók ürügyül szolgáltak Gruevszki eltávolításához, de egyre nagyobb belső feszültséget generálnak.”