Lássunk ugyanis világosan. A vallás belső természete kizárja a relativizmust. Nincs olyan, hogy minden vallásnak igaza van. Ez posztmodern beszéd, amely arra feltételezésre épül, hogy a régi elbeszélések, világmagyarázatok elveszítették érvényességüket, vagy ha úgy tetszik, kívülről nézve mindegyik érvényes. Mindenki azt hisz, amit akar, s mindenkinek igaza van. Csakhogy ez a nézet nem számol a vallásban-lét belső természetével, amelynek a számára a vallásban megfogalmazott hit abszolút és kizárólagos. A vallás nem arról szól, hogy vannak különböző vélemények, amelyek akár ütközhetnek is egymással, de azért egy jó kis vita után megegyezünk majd valamiben. A vallásban megvallott hit az abszolút igazságban való hit. A vallásnak nem véleménye van. A vallás kizárólagos. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem lehet párbeszéd, avagy az egyetlen igazságban való hit felhatalmaz más hitek megsemmisítésére. De a vallás belső természete kizárja az idegen istenek lehetőségét, mint ahogy ez a Törvényben meg van írva.
Nos, el nem tudom képzelni, hogy a pápa mint a nyugati keresztyénség első számú képviselője mégis hogyan képzel el egy olyan konfliktusmentes társadalmat, amelyben egyszerre jelen van két meghatározó, s egymást kizáró vallás? Az iszlám és a keresztyénség.”