Az Orbán-rezsim sem tarthat örökké

„Azért egy területen szigorú: keményen és nyilvánosan kritizálja mindazt, amit elviselhetetlennek tart a magyar közéletben. Mióta érdekli a politika?

Amióta megismerkedtem a feleségemmel, Vásárhelyi Máriával. Úgyhogy több mint negyven éve. Az apósom, Vásárhelyi Miklós mindig aktívan politizált, a hetvenes években éppen a demokratikus ellenzék tagjaként, így aztán nehezen maradhattam volna ki belőle. Persze akkoriban még nem fejtettem ki a nyilvánosság előtt a nézeteimet, nem voltam tagja a demokratikus ellenzéknek, de követtem az eseményeket. Előfordult például, hogy a lakásunkban rejtették el a szamizdatnak számító Beszélő aktuális számát. A politikával kapcsolatban igazából a rendszerváltozás után ért egy sokkszerű élmény, amikor az első Fidesz-kormány nekiment az apósomnak. Világos volt, hogy miért. Apósomnak két „bűne” volt. Az egyik: Orbánék még 1993-ban anyagi támogatást kértek a ’94-es választási kampányukra a Soros alapítványtól, amit Vásárhelyi Miklós vezetett. Akkor persze még nem tekintettek sátánként Soros Györgyre. Az apósom azonban elhajtotta a fideszes fiúkat, mondván, politikai pártokat az alapítvány nem támogathat. Erre sértődtek meg Orbánék, de nagyon. A másik, hogy ő szervezte az 1989-es Nagy Imre-újratemetést, és élő »bizonyítéka« volt annak, hogy nem a Fidesz csinálta a rendszerváltozást. Amint hatalomra kerültek 1998-ban, azonnal rászálltak az apósomra, politikai hadjáratot indítottak ellene, a legaljasabb módszerekkel próbálták őt lejáratni. Ez a boszorkányüldözés elérte a szociológusként dolgozó feleségemet is, rendszeresen kapott fenyegető leveleket, telefonokat, de az utcán is inzultálták. Azzal a fájdalommal nehéz mit kezdeni, amikor véletlenül a kiskamasz lányod veszi föl a telefont, és látod az arcán a rémületet meg a döbbenetet, mert a vonal másik végén egy ismeretlen ember üvöltve szidja az édesanyját. Csak azt látod, hogy a gyerek tartja a telefont, és zokog. Úgyhogy engem egyáltalán nem lepett meg a NER, pontosan tudtam, hogy milyen emberek kerültek hatalomra kétharmaddal. Ha ’98-ban meglett volna a kétharmaduk, már akkor ugyanezt tették volna.

Ilyen előzmények után képes érzelemmentesen figyelni a közéletet?

Nem vagyok rá képes. Ezért ma már nem is foglalkozom napi szinten a politikával.

Nem követi az eseményeket?

Minek? Az állami hírgyárat? Vagy hogy éppen milyen baromságot mondott Németh Szilárd, hány céget vásárolt fel Mészáros Lőrinc? Ezeknek nincs jelentőségük, és nem is érek rá a napi állatságokra.

De hát többször is írt véleménycikket a NER-ről az ÉS-ben.

Mert a rendszert pontosan ismerem. Tudom, hogy a jelenlegi felállás miként következik a magyar történelemből. Felismerem a tendenciákat, a párhuzamokat. A struktúra hétköznapi működése számomra érdektelen, az igazán fontos hírek pedig úgyis eljutnak hozzám.”