Korszellemek menete

Szilvay Gergely kolléga, a Mandiner veteránja remek cikkben foglalta össze nyugati civilizá­ciónk fejlődésének újabb vívmányát. 

A Kalifor­niai Egyetem és az oktatás csődje – válasz az Indexnek című írás rámutat a balos hírportál Szilikonvölgy versus Összeszerelőugar mondanivalójú spanyolviasz-elemzésének azon tévedésére, miszerint alapvetően és szükségszerűen jó, ha egy földrajzi területen egy egyetemi hálózat foglalkoztatja a legtöbb embert. Szilvay felfedi ugyanis, hogy – a szerkezeti különbségek miatt egyébként is nehezen összevethető – magyar és amerikai felsőoktatási rendszer létszámbeli különbsége egyáltalán nem biztos, hogy valóban minőségi tudástermelési pluszt is takar egyben.

Majd idézi Heather Mac Donald amerikai politikai közíró The Diversity Delusion (nyersfordításban: A sokszínűség-tévedés) című kötetéből a megdöbbentő számokat: »míg 1998 és 2006 között a Kaliforniai Egyetem hallgatóinak aránya harminchárom százalékkal nőtt, a főállású tanári állomány huszonöt százalékkal, addig az adminisztráció létszáma: százhuszonöt százalékkal.« Azaz a bürokraták csapata arányaiban csaknem négyszer akkorát nőtt, mint a tanároké, és ötször akkorát, mint a diákoké – innen hát a létszám­plusz egy jókora része. Ráadásul nem csak tanulmányi osztályos ügyintézőkről és titkárokról beszélünk, akik ténylegesen dolgoznak is: mint az író rámutat, csak az egyetem Davis nevű campusán huszonnyolc hivatal, testület és egyéb foglalkozik sokszínűségi, melegügyi, egyenlőségi és hasonló kérdésekkel. (...)

Na de nemcsak a diákokat és a tananyagot, hanem a tanárokat és az adminisztrációt is hasonlóképpen szűrik. Körülbelül fél éve kíváncsiságból megnéztem egy – igaz, nem amerikai, hanem a brit Cambridge – egyetem akadémiai pozí­ciók betöltésére vonatkozó online jelentkezési űrlapját, ahol a normál adatokon, végzettségen és egyebeken kívül különösen kíváncsiak voltak az egyenlőség-pontjaimra, amelyek nyilván nagyban befolyásolták volna munkavégzésem minőségét. Úgy mint vallási hovatartozás, bőrszín (egész részletesen, vagy húszféle opcióval), szexuális orientáció (előbújhatott belőlük a nyárspolgár, hisz kihagyták a »kecskével és nyitott légzsákkal« lehetőséget, de egyébként volt azért választék), egyszóval zavarba ejtően alaposan megnézték a pedigrémet.

Éppolyan tüzetesen, ahogy egy késő-Bourbon-kori királyi udvar kegyencei tették volna, mielőtt felmérik, melyik színű szalonig lehet beengedni őparvenüségemet, és melyikből vagyok születésemnél fogva kirekesztve. Csak hát fekete bőrt még a mai kor technológiája mellett is nehezebb szerezni, mint annak idején márki címet, s bárhogy is igyekszem, nem tudom levetni bigottságom, és nem hoz izgalomba egy férfivé átműtött nő, aki félig leszbikusnak, félig pedig mogyorós pelének képzeli magát.”