a filozófia nélkül nincs nyugati történelem.
De keleti kereszténység és iszlám sincs, sőt bizonyos fokig a zsidóság is sokat köszönhet a filozófiának. Különösen Platónnak. Ha Whiteheadnek igaza van, a nyugati filozófia nem más, mint lábjegyzeteket sora Platónhoz. Ez erős túlzás, mert a görög gondolkodást a 18. század végén és a 19. század folyamán többszörösen is megújította a germán: Leibniztől kezdve Kanton, Hegelen keresztül Heideggerig, Gadamerig s tovább (a híres Monty Python epizód – mely szerint a görög filozófus-focisták elverik a németeket – filozófiailag téves). A német gondolkodás mintegy kétszáz éves történelmében a cserepadon ülők is zseniálisak.
Másfelől: a gondolkodás fejleményeit megérteni csak hosszas munkával lehet. Az eredmény kedvező esetben hályogfelszakadási élmény, mintha egy csapásra világossá válna létnek és nemlétnek, történelemnek és eseménynek az értelme (ideértve saját létünket is). Platón annak idején s a maga nyelvén jól foglalta össze: „A filozófiánál nagyobb jó istenek ajándékaként még nem jött és nem is fog jönni soha a halandók neme számára”.
A második kérdés válasza: aki e kérdésre magyarul és filozófiailag tagadó választ ad, performatív ellentmondást követ el. A kérdés feltevése filozófiai tett, tehát az igenlő válasz a kérdésben bennefoglalt, míg a válasz tagadása ellentmondást hoz létre. Tehát van magyar filozófia. Jókai Mór: „S hogy magyarul írok, azt nem azért teszem, mert nemzetem iránti kötelességem kényszerít, hogy hű hazafi legyek – hanem azért, mert én olyan szép, kifejezésekben gazdag, mondataiban tökéletes, a gondolatokhoz odataláló nyelvet nem ismerek, mint a magyar. […] Hiszen magyar nyelven költeni olyan, mint a hegedűművésznek a straduarión játszani!” – Ez a filozófiai nyelvre is igaz.
De mi a tartalma a magyar filozófiának?