Ne építsünk hamis identitást magunknak!

Mivel láthatóan évről évre fokozódik a közösségi türktudat simogatása, fontos pár szót ejtenünk arról, hogy a Kurultáj és az ehhez hasonló rendezvények mennyire zsákutcát képviselnek, már ami az egészséges nemzettudat helyreállítását illeti. Mert az a tény, hogy ennek gyógyítása szükséges hetven év rombolás után, az kétségtelen, de

nem az újkorban gründolt meséket a köznép számára reálissá tenni.

Ami ennek aktuálpolitikai vonulatát illeti, azt egyébként megértem, valahol még pártolom is. Ha reális sansz van rá, hogy valamelyik ‘sztáni nagyurat ezzel több befektetésre lehet sarkallni, amivel a nemzetgazdaság jól jár, akkor színháznak még el is megy. Ahogy abban is reménykedem, hogy egy komcsi terroristáról is csak azért neveznek el teret Budapesten, mert ettől remélik a dél-afrikai gazdasági kapcsolatok fellendülését.

Ezeket el lehet fogadni, mi ne engedjük meg magunknak azt a luxust, mint néhány, a fű utóhatásain rajtaragadt liberális, akik kizárólag olyan hatalmakkal igyekeznének kvaterkázni, ami megfelel kényes ízlésüknek. Az emberi jogok nem vesznek neked kenyeret. Fontosak, oké, de ha már a reálpolitikánál tartunk, nem teljesen mindegy, hogy mit történik pár ezer kilométerrel arrébb?

Amennyiben az objektív haszonszerzés a kérdés, maradjunk a pénz színénél és szagánál.

Csakhogy.

Mindezek mellett nem ártana azért tudatosítani az emberekben, hogy a fenti sztorinak annyi köze van a valósághoz, mint egy WoW-cosplay találkozónak. A magyar történelmi nemzettudatban soha nem volt jelen az, hogy mi türkök lennénk.

Egyedül bizánci források vannak, amelyekben a türkök bizonyos fajtájaként hivatkoznak a magyarokra, de ez semmit sem jelent. Már csak azért sem, mert az ókori hivatkozásokban bármilyen pusztai népről is volt szó, arra ráhúzták a szkíta megnevezést, akkor is, ha ez távolabb nem állhatott volna az igazságtól.

Ezek a mesék egyértelműen a 19. századból táplálkoznak, amikor a magyarság, nem felismerve, mennyire jó dolga van, urbánus legendákkal kezdte szórakoztatni magát. Csak aztán elharapózott az őrület, és valósággá szilárdult az elmeroggyantság. Tudjátok, a szokásos toposzok: a Habsburgok direkt húzták ránk a finnugor elméletet, mi valójában egy törökös, keleti nép vagyunk, türk hagyományokkal.

És aztán ezen magból fejlődött oldalhajtásokkal olyan agyrémekig a sztori, mint a Mu-kontinensről való származtatás, Kardhágó és Istókhalma.

Fogalmunk sincs arról, hogy a szkítákkal vagy a hunokkal akad-e bármiféle kontinuitásunk. Érintkezés valószínűleg mindkét népességgel történt, de ennél többet nem állíthatunk. Egy fokkal valószínűbb László Gyula mára elfogadottá vált elmélete, amely szerint a késői avarok már magyarok voltak. Ez például egy olyan testvériség, amire reálisabb lenne hivatkozni,

Ettől a beállítottságtól szintúgy elvonatkoztathatatlan a tizennyolcadik és tizenkilencedik századi, valóságos magyar viszonyok gyűlölete és annak lebegtetése, hogy a magyar kultúra az valami világot átölelő és megtermékenyítő, ősi mag volt.

Az elmélet kidolgozatlansága abból is látszik, hogy ezeknek a színes díszletekkel kidolgozott fantáziatáboroknak a mai napig nincs letisztult közönsége. Az álmodozó szemű, sajátos módon elképzelt honfoglalás kori gúnyát magára öltő fiatal éppen úgy előfordul ott, mint a nehézsúlyú nyilas, aki fürkészően nézi a felállított standokat, hogy a Nagy-Magyarország térképek, falinaptárak és órák kötött elő-előbukkannak-e vulgárszélsőjobboldali kiadványok. És persze ő is megtalálja a neki valót, egy kis korai Henry Fordban vagy Marschalkóban.

A látogatókat semmi más nem tartja össze, csak egy plebejus-nacionalista, nívótlan és kidolgozatlan halmaz, aminél példának okáért a Cthulhu hívása sokkal jobb szórakozást nyújt, és még a lakásból sem kell kimozdulni. Mert eléggé világos, hogy az a hely, ahol Szántai Lajos és Badiny Jós Ferenc nem csak elfér, de megbecsült is, ott nekünk sok keresnivalónk nincs.

Nekem egyébként meggyőződésem, hogy a kormány ezzel tisztában van, és csak olyan szempontokból kiindulva tartják kívánatosnak ezeket a rendezvényeket, amiket az elején említettem.

Az viszont már a mi feladatunk, hogy ne hamis, soha nem létezett és talán sajátos okokból ránk plántált hülyeségekkel erősítsük az identitásunkat, hanem abból a talán kevés, de biztos információból, amit kétség nélkül ismerünk.

Magyarok vagyunk, ezer éve mindent túléltünk a kontinens legviharosabb szegletében.

Ennyi bőven elég a büszkeséghez.