Melegnek lenni heteróként

„És akkor mindezt most vegye úgy, nyájas olvasó, hogy mindössze egy szép, szalonképes megfogalmazása annak a szinte megfogalmazhatatlan érzésnek, amelyet a megbélyegzés által megtapasztalhattam abban a fél órában, amíg homoszexuális voltam.

 Azonban, amikor már a pokol kénköves tüzében láttam magam és a teljes családfámat perzselődni, egyszercsak rám telepedett egy földöntúli nyugalom: »Hát, nekem ez egyáltalán nem derogál, még ha nem is igaz!« A homoszexualitás nem egy szégyenletes dolog csak azért, mert oly sokan a vélekedő fröcsögők közül soha nem vették maguknak azt a fáradtságot sem, hogy beüssék a Google-ba. Onnan bizonyára egy csomó igaz és igaztalan dolgot is megtudhattak volna, de köztük lett volna az az információ is, hogy minimum kételkedni illene a megingathatatlanként eladott »igazságokban« és ezek szajkózásában. Azokéban, amelyekben még maga a tudomány is helyenként tanácstalan. Azt viszont szögezzük le: a homoszexualitás nem betegség, és nem is terjed tüsszentéssel, ahogy azt egyesek, túl sokan gondolják… Magyarán: hadd ne tudjunk már többet a tudománynál, még akkor se, ha nekünk van a legszélesebb sávú internetünk. 

A tudatlanságnál azonban van egy fájdalmasabb dolog is: annak, aki ezt a címkét rám ragasztotta, minimum fel kellett volna tűnjön például az, hogy micsoda kendőzetlenséggel, félelem nélkül, névvel, és – ha úgy tetszik – nagyszájúan állok ki az egyedülálló szülők jogai mellett (amelyben valóban érintett vagyok) a melegek ügye mellett is. Kérem, alázatos szolgájaként mindazoknak is, akiknél olyan könnyű helyen áll a »bélyegző«: ez nem a huszonegyedik századi Románia homoszexuális társadalmának bátorsága. Sajnos!”