Minden ember, aki szerint a piacgazdaság nem a történelem végső célja, reakciósnak számít. A szuverenisták, vagy azok, akik elutasítják Franciaország feloldását egy föderatív európai térben, reakciósok. Az, aki kiáll a francia nyelv használata mellett Franciaországban, aki rossz szemmel nézi az angol nyelv egyre általánosabb használatát, reakciós. Az, aki bizalmatlan a parlamenti demokráciával és a pártokkal szemben, és azt szeretné, hogy a lakosság közvetlenül dönthessen az ügyekben, reakciós. Az, aki nem lelkesedik a különféle hobbitevékenységekért és a tömegkultúráért, reakciós. […]
Nemrég fejeztem be Lamartine A girondiak története című könyvét, amely igazából a francia forradalom története. Két dolog hökkentett meg a könyvben. Első helyen a francia forradalmárok hite. […] Ez a hit tette őket képessé arra, hogy katonailag legyőzzék a Franciaország ellen szövetkezett Európát, miközben az ország több részén polgárháború dúlt. Minekünk, liberális demokratáknak a 21. század hajnalán, Franciaországban megvan ugyanez a köztársasági hitünk? Már azzal megválaszolunk a kérdésre, hogy egyáltalán feltesszük azt. A második dolog, amin megütközünk Lamartine könyvében, nem más, mint a francia forradalmárok kegyetlensége. Érthető, hogy Joseph de Maistre sátáni megnyilvánulásnak minősíti a francia forradalmat, amikor négyoldalanként lándzsára szúrt fejekről olvasunk, közben pedig se szeri, se száma a szörnyű anekdotáknak. A leghíresebb eset de Lamballe hercegnőé, akinek egy forradalmár lenyúzta a szeméremdombját, hogy álszakállat készítsen magának. Egyesek levágott fejekkel tekéztek, mások arra kényszerítettek gyerekeket, hogy a szüleik sírját ássák meg. Többször megesik, hogy a hóhér felemeli a guillotine által lenyiszált fejet, pofon vágja, a tömeg pedig tapsol.
Az a benyomásunk, hogy a francia forradalmárokhoz képest az Iszlám Állam harcosai majdhogynem civilizált emberek.
[…]
Pascal szerint az emberi lényt olykor a vérengzés, a kegyetlen, az erőszak mámora ragadja magával, ennek igazolására pedig valamilyen – legtöbbször vallásos – hitet vagy nagy ügyet talál, amely a kegyetlenséget nem csupán legitimmé, hanem morálisan jóvá lényegíti. A vérengzés elszabadul, az erőszak uralkodik el az országban. Eltart ez egy bizonyos ideig, majd egyik pillanatról a másikra a mészárlás véget ér. Lamartine könyvének ez a legrejtélyesebb szakasza. A franciaországi terror hogyan érhetett olyan hamar véget? Az emberek miért fáradnak bele egy csapásra a vérontásba? Soha nem hallottam egy ésszerű magyarázatot sem erre. Egyik pillanatról a másikra véget ért. Az embereknek nem volt többé kedvük erőszakosnak és kegyetlennek lenni. Meglehet, az Iszlám Állam is így ér majd véget, minden látható ok nélkül.