A valódi veszteség

„Bármennyire is fájó, Trianon (nemzetközi jogilag) igazságos és jogos büntetése volt a háborúban vesztes Magyarországnak. A jogos önkritika azonban sajnálatos módon sokakból mindmáig hiányzik. Kimaradhattunk volna a háborúból, de a nacionalizmus, az irredentizmus, a tekintélyelvűség és a felsőbbrendűség érvényre juttatásának szándéka az akkori politikai vezetésnek fontosabb volt minden más szempontnál. Még az ország érdekénél is. És mindezzel a maiak közül is sokan azonosulni tudnak és képesek, miközben azt nem hajlandóak belátni, hogy amikor Trianon következtében az ország területét szétszabdalták és elcsatolták az anyaországtól, ez egyben válasz volt az akkori elnyomó nemzetiségi politikára is. 

Az elszakított területek lakosságának kétharmada nem magyar volt, és azok a nemzetiségek, akik többségben éltek az elcsatolt területeken, boldogok voltak, hogy elszakadhattak Magyarországtól. Ez a tragédia. Az akkori magyar politikai vezetés az erő nyelvén beszélt a kisebbségekkel. Soha nem tekintette egyenlőnek őket. Nem úgy bánt velük, hogy az otthonuknak és hazájuknak érezzék Magyarországot, egyenrangú polgárként élhessenek benne.

Kétségtelen tény, hogy a trianoni diktátum pillanatnyi nagyhatalmi érdekek mentén, példátlanul és indokolatlanul szigorúan bánt a magyarokkal. De mindezért nem a döntést meghozók a felelősök, hanem az akkori magyar arisztokrácia, a magyar nacionalista vezetők, a jobboldali politikusok. Akik belevitték az országot abba a háborúba, amelyben sosem lett volna szabad részt vennünk. És akikre – különösen az időnkénti harci retorikájával - kísértetiesen emlékeztet a mai Fidesz.”