A hittel szembenálló nehézségek ma Európában

„Nem kell sokáig keresnünk ahhoz, hogy az első kérdést megválaszoljuk. Ellenvetéseknek szinte egész litániája létezik az Egyház gyakorlatával és tanításával szemben, és manapság ennek rendszeres felmondása a progresszív gondolkodású katolikusok kötelességszerű előadásává vált. Rögzíthetjük is ennek a litániának az alapelemeit: az Egyház fogamzásgátlásról szóló tanításának elutasítása, ami a foganást akadályozó mindenféle módszer azonos erkölcsi szintre helyezését jelenti, amelyek alkalmazásáról azután csakis az egyéni »lelkiismeret« dönthet; a homoszexualitással szembeni »diszkrimináció« minden formájának elutasítása, és ebből következően mindenfajta szexuális tevékenység erkölcsi egyenlőségének bizonygatása, ha azokat a »szeretet« motiválja, vagy ha azok legalábbis nem ártanak senkinek; az újraházasodott elváltak számára hozzáférés biztosítása az Egyház szentségeihez; és a nők pappá szentelése.

Amint láthatjuk, meglehetősen különböző kérdések vannak összefűzve ebben a litániában. Az első két követelés a szexuális erkölcs területéhez tartozik, a második kettő az Egyház szentségi rendjéhez. Közelebbről megnézve azonban világossá válik, hogy ez a négy kérdés, a különbözőségeik ellenére, nagyonis összetartozik. Ezek az emberi létnek egy és ugyanazon felfogásából erednek, ami pedig az emberi szabadság egy sajátos fogalmával dolgozik. Ha ezt a mögöttes valóságot észben tartjuk, nyilvánvalóvá válik, hogy az ellenvetések litániája még annál is mélyebbre hatol, mint ahogy az elsőre látszik.

Hogyan is néz ki közelebbről az emberi létnek ez a felfogása, amire a litánia épül? Az alapvető jellemzői ugyanolyan szerteágazóak, mint a belőlük levezetett követelések, ezért ezeket könnyen visszafejthetjük. A kiindulópontját abban a kézenfekvő állításban találjuk, hogy a modern ember nehezen tud azonosulni az Egyház hagyományos szexuális erkölcsével. Ehelyett, mint mondják, megbékélt a szexualitásával, egy másfajta és kevésbé bekorlátozó módon, és emiatt a mércék felülvizsgálatát sürgeti, amelyek a jelen körülmények között többé már nem elfogadhatók, függetlenül attól, hogy mennyire voltak értelmesek a múlt történelmi körülményei között. A következő lépés ezután annak hangoztatásából áll, hogy most már végre felismertük a jogainkat és lelkiismereti szabadságunkat, és már nem vagyunk többé képesek arra, hogy azokat valami külső tekintélynek alávessük. Elérkezett továbbá az ideje annak, hogy az alapvető kapcsolatot férfi és nő között felforgassuk, hogy az idejétmúlt szerepelvárásokat ledöntsük, és hogy a nőknek teljesen egyenlő lehetőségeket biztosítsunk, minden szinten és minden területen. Az a tény, hogy az Egyház, mint különösen is konzervatív intézmény, nem követi ezt a gondolkodásmódot, bizonyosan nem lehet meglepő. Ha azonban az Egyház az emberi szabadságot kívánja előmozdítani, úgy végső soron kötelessége lesz félretenni az avítt társadalmi tabuk teológiai igazolását, és egy ilyen törekvés legidőszerűbb és legszükségesebb jele pillanatnyilag az lenne, ha beleegyezne a nők pappá szentelésébe.”