„És az inárcsi tragédia sem egyedi eset, és nem is egy ember elkeseredéséről, és egy másik tehetetlenségéről szól, hanem a rendszer rohadásáról. Arról, hogy a legelesettebbek segítése, a bajba jutottak védelme immár lassan 30 éve semmit sem ér az államnak. Arról, hogy ezeket az embereket cserben hagyja az állam, hogy csak büntetni tudja őket.
Fel se foghatjuk micsoda téboly játszódhatott le a volt rendőr agyában, aki előbb házát veszítette el, majd beteg kisgyerek elvételének lehetőségével szembesítették. Amit tett, menthetetlen, de a tettéért viselt felelősségben osztozik azokkal, akik az inárcsi szociális munkásnak nem adtak lehetőséget a kezébe, hogy segíteni tudjon, hogy megmentsen egy embert, egy családot az utcára kerüléstől, a szétszakadástól.
Itt ez a teljesen elrontott rendszer zárt össze két embert a lehetetlenségben, egy szociális munkást és egy rászorulót, hogy oldják meg azt, amit ilyen körülmények közt képtelenség megoldani. Ez a teljesen élhetetlen, semmivé sorvasztott rendszer zárta őket össze egy sorsba és fokozta a feszültséget a robbanásig, hogy a vége tragédia legyen.”