A pokoli játszma

„Önmagában több mint üdvözlendő volna, hogy egy évvel Benjamin Netanjahu budapesti látogatása után Izraelbe látogatott a magyar kormányfő. Anélkül azonban, hogy jajveszékelni kezdenénk, az izraeli Haaretz-cel együtt kérdezzük: mégis minek tudható be, hogy a Netanjahu–Orbán szövetségbe »beleborzonganak« a magyarországi zsidók (is)? Miért van, hogy amikor Orbán a »lelki társához, ideológiai partneréhez« látogat, a magyar zsidóság úgy érezheti: egy pokoli játszma mellékszereplője? (...)

Mindez az antiszemitizmus elleni magyar zéró tolerancia fecsegő felszínének magasztalása, amely elfedi a lényeget: miként bontja le Orbán a menekültválságra hivatkozva a demokráciát, amit Netanjahu is támogat azzal, hogy illiberális vezetők barátjává teszi Izraelt. Mielőtt elmerülnénk abban, hogy egy zsidó kiplakátolása a nemzet ellenségeként »antiszemita felhang«-e vagy antiszemitizmus, a gyökerekről idézzük a kabinet volt kulturális államtitkárának, Szőcs Gézának szavait a 24.hu-ról: »A félhold világhódító becsvágya nem ért véget 1686-ban, Buda elvesztésével. Újrakezdték...« Szerinte az iszlám gyors és agresszív terjeszkedésének »első számú kárvallottja a zsidóság, és ezen a ponton találkozik a magyar és zsidó érdek. Fel kell ismerni zsidók és magyarok sorsközösségét, vagy legalább érdekközösségét, de helyzetének hasonlóságát mindenképp, és azt, hogy szövetségre van szükség kettőnk közt«.

Talán itt van az orbáni politika lényege: a zéró toleranciára addig van szüksége, amíg a zsidósággal el lehet hitetni, hogy az iszlámtól való félelmét nem a demokrácia (a nyílt társadalom), hanem csak egy autoriter vezér oszlathatja el. Miközben pedig ezt a szekeret tolja lelkesen, a magyar zsidóság (is) elfelejti feltenni magának a kérdést: lehet-e helye egy iszlám ellen megszervezett autoriter, fundamentalista keresztény Európában? Mondtuk: pokoli játszmát játszik itt a két lelki társ.”