A lehülyézett Raffay, azaz Trianonról másképp

Az etnikai határok nem kedveznek nekünk. Nos: ezt jelzem eddig a történelemben senki a világon egy pillanatra se vette figyelembe. A szerbeket Jugoszlávia megalakulásakor például a legkevésbé se érdekelte a kisebbségi kérdés, s a románok se zavartatták magukat (máig se zavartatják magukat, tegyük hozzá), Erdély esetében. Spanyolország épp most mutatott cokit a katalánoknak, s amikor a baszkok jönnek szóba, hát egy kis szerény félrenézés után mindenki továbbhalad. Ám a nagy liberális »jöjjenek az afrikaiak, arabok, szóval mindenki« kérdésköre a legszembetűnőbb: számít nekik milyen lakosság jön be? Nem. Megpróbálják magukba olvasztani. (Az már más kérdés, hogy milyen sikerrel fog ez nekik menni.) Ha egy területre, erőforrásrendszerre rá tudja tenni a kezét egy állam, akkor ráteszi, tekintet nélkül arra, milyen lakosság van ott.
Mi viszont a realitás? A realitás valóban nem jó – jelenleg.

Alig van haderőnk. A magyar honvédség gyakorlatilag papíron létezik, ami volt, elmúlt, ellopták, eladtuk, feléltük, nincs. A jelenlegi új honvédelmi vezetés egyelőre víziókról, nagy tervekről beszél. Az igazság azonban az, hogy most a katonaság egy lesántult búvóbékától is alig tudna minket megvédeni. Se nehézerő, se gyalogság. Valami persze elindult, meglátjuk.

A gazdaságunk erősödik, de távol áll a jótól. Persze sokat sikerült javítani nyolc év alatt a helyzeten, de még mindig távol állunk attól, hogy Káeurópa vezető gazdasági hatalma legyünk. Ám a helyzet nem rossz. Ha a közelgő gazdasági válságot megússzuk, akár mi maradhatunk a legerősebbek a porondon.

Szóval nekem senki se jöjjön azzal, hogy Erdély, illetve a szomszédos országrészeink visszaszerezhetetlenek.”