Miért van jelzője a demokráciának? – Egy rektor naplója VIII.

Nyilván sok embernek feltűnt az elmúlt szűk évszázadban, hogy a demokrácia elé folyton valamilyen jelzőt biggyesztettek a politikai szereplők és elemzők. Politikai okokból.

Volt itt már polgári, amerikai, procedurális, részvételi (!), népi, liberális, illiberális, látszat, keresztény, s még több száz jelzős szerkezetet ismer az irodalom. Nagyobbik részük intellektuális erőfeszítés eredménye, de vannak politikai – főként ellenséges vagy ellenérdekű – célból születettek is.

Miért kell a demokráciának jelző?

Vagy azért, mert szűkíteni akarjuk, vagy mert bővíteni akarjuk a többségi elven nyugvó politikai rendszerek jelentését és így mozgásterét. Mert a demokrácia önmagában politikaidegen, szembe megy a politikai mozgás belső lényegével, miszerint „mindig is az volt a helyzet, hogy az erősebb uralkodik a gyengébb felett”.

A demokrácia mint rezsim mindig is a nyers erő korlátozására irányult. A demokrácia jelzője viszont mindig is a demokrácia nyerseségét akarja finomítani. Vagy a politikai közösség legjobb részét állítja középpontba („polgári demokrácia”), vagy osztályalapon az elnyomottakat („népi demokrácia”), vagy a többséggel szemben a kisebbségek védelmét („liberális demokrácia”).

Egyedül talán a keresztény demokrácia lép fel univerzalista igénnyel, azaz nem technikai korrekciót akar végrehajtani a demokrácián, hanem kulturálisan is értelmezhető keretet keres az emberek együttélésének. Ennek ellentéte az „ateista demokrácia” lehetne - már ha van valaki, aki komolyan hirdeti, hogy hit nélkül lehetséges demokrácia.