Ungár Péter a Reakcióban: Az Európai Parlament kontraszelektált társaság
Mi lesz az LMP-vel a Csárdi-ügy után? Mit gondol Magyar Péterről és rajongóiról? Merre tovább, zöldmozgalom? Mi várható az amerikai elnökválasztáson?
A bíró szerint ugyanis lényegében faktum: a házassághoz két fő kell, nem egy férfi és egy nő. Nem magyarázza, kijelenti. Ez a jövő, a progresszió, az emberi jogok kiteljesedése – olvashatjuk ki az ítéletből.
„Aligha okozott tehát bárkinek is komolyabb meglepetést, hogy az alperesek igazát fogadta el a főtanácsnok, aki a biztonság kedvéért olyan mondatot is papírra vetett, hogy a házastárs fogalma „nemi szempontból semleges”. Kétségtelen, itt egy konkrét pár konkrét jogi igényéről van szó, mégis, egy ilyen megállapítás az uniós hatáskörrel bíró joghatóság részéről minimum irányadónak szánt kitétel. Mintha valamiféle univerzális igazságról lenne szó, amelyre immár hivatkozni is lehet. A bíró szerint ugyanis lényegében faktum: a házassághoz két fő kell, nem egy férfi és egy nő. Nem magyarázza, kijelenti. Ez a jövő, a progresszió, az emberi jogok kiteljesedése – olvashatjuk ki az ítéletből. Nem más ez, mint jogászkodásba bújtatott politikai állásfoglalás. Maga az ítélet.
Nyilván jelképes a konkrét dilemma, hiszen nem adóbeszedésről, cégalapításról, kereskedelmi vámokról vagy haderőszervezésről van szó, »csupán« arról, hogy két ember milyen jogi keretek mentén kötheti össze az állam előtt az életét. Hol van ez a háborúkhoz és a gazdasági válságok kezeléséhez képest? Mégis, valahol a jövőnk múlik rajta. S nem csak azért, mert a magyar parlament által megszavazott Alaptörvénnyel ellentétes rendelkezés ránk erőltetésének lehetősége sejlik fel ezáltal, hanem azért is, mert ilyen módszerrel akár egyéb ügyekben is elvitathatják majd tőlünk nemzetállami jogainkat. Ez bizony kőkemény szuverenitásharc: ki dönthet arról, milyen értékekre építi egy nemzet a közös életét, milyen keretek között képzeli el azt? Az uniós vezérek vagy a tagállamok? Hol a határ? Már csak demográfiai megfontolásból sem mindegy.
Mindenesetre rögzíthetjük: a demokrácia, mint a balliberális véleményvezérek megszokott furkósbotja, megszűnt hivatkozási alap lenni, amióta az emberek nem arra szavaznak, akire »kell«. Legalábbis egyre több országban és egyre többször nem. Így előtérbe kerültek a már említett »európai értékek«, amelyek erőltetése és védelme érdekében senki által meg nem választott hivatalnokok, bürokraták, velük együtt pedig akár Európán kívülről pénzelt nem kormányzati hálózatok is ténykednek. Kis túlzással azt mondhatjuk, ők lettek az új etalon, a voksolás nyomán hatalomba került politikus pedig a populista, akit le kell nyomni.”