Sok baj és egy kevés remény

„Ez sokaknak nem fog tetszeni, mert a szocialistákról nem divat jót írni. De van abban valami hősies, hogy még mostani leromlott, partvonalra szorított helyzetükben is igazi választást tartanak. Olyat, amelyiken, mint kissé szarkasztikusan írta az egyik internetes lap, reggel még nem lehet tudni, ki lesz estére a pártelnök. Üdítő színfolt lehetne ez a magyar politikában, ha jobban kitűnne a szürke rengeteg árnyalata közül. Képzeljük el ugyanezt a helyzetet a Fidesz vagy akár csak a kereszténydemokraták esetében! Nem megy? Hát ez az.

Kádár János úgy ment el a pártkongresszusokra, hogy zsebében kis kockás papíron előre ott lapult a Politikai Bizottság tagjainak névsora. A küldöttek csodák csodájára mindig azokat szavazták meg, akiket ő javasolt. Ugyanez a helyzet a mai kormánypártnál is: minden "káderkérdés" egy személy kézben fut össze. Orbánnal szemben egyszer elindult az ősfideszes Wachsler Tamás - nem bocsájtották meg neki.

Az MSZP nemcsak vallott elveiben, de gyakorlatában is demokratikus párt, minden ebből fakadó gyengeséggel és erővel. Szétbeszélnek, szivárogtatnak, egymással is hadakoznak, nem állítják, hogy monolitként viselik az ellenfelek támadásait. (Ez, mondjuk, vicces is lenne.) Néha kész csoda, hogy megférnek egy pártban. De egyre nehezebb számolni, hanyadszor cáfolnak rá a közeli végükről szóló jóslatokra. Ami persze nem jelenti, hogy mindig, minden helyzetből talpra fognak tudni vergődni, csak azt, hogy eddig állták a csapásokat, és még mindig kint vannak a csatamezőn.”