Alaptalan kardcsörtetés

„»James Mattis amerikai védelmi miniszter és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egybehangzóan arról beszélt, hogy az „orosz agresszió megfojtása” érdekében kell létrehozni 2021-ig 30 gyalogsági zászlóaljat, 30 repülőszázadot és 30 hadihajót, amelyek 30 napon belül bevethetőek. Így a NATO-nak az orosz határnál 30 ezer katonája, 1000 páncélosa, 500 repülőgépe és helikoptere állomásozik majd« – olvasható mindez a nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt Lovas István utolsó blogbejegyzései egyikében.

Döbbenetes számok és koncepció, és nem kevésbé döbbenetes érzékenység egy kivételes publicistától, ahogy tévedhetetlen pontossággal megint – utoljára – rátapintott korunk egyik legkritikusabb katonai kihívására.

Mert a fent idézett erőfitogtatás két lényeges dolgot jelez. Egyfelől élesen érzékelteti azt az identitásválságot, mely az 1990-es évektől datálható funkcióvesztéssel kezdődött, és mára a NATO-t teljes egészében jellemzi. Létezik ugyanis egy katonai tömb, amelynek nincsen ellenlábasa, amióta megszűnt a Varsói Szerződés. Lenne ugyan szerepe például Európa védelmében, már ami a tömeges illegális migrációs hullámot illeti, de ettől a feladattól a szövetség minden felszólítás ellenére elhatárolódott, majd úgy döntött, hogy néhány hajóval a parti őrségeket támogatva segítséget nyújt abban, hogy minél kevesebb áldozatuk legyen a tengeri átkeléseknek.

Ez a legnagyobb jóindulattal sem értékelhető közvetlen segítségként Európa védelme szempontjából. Különösen úgy nem, hogy a katonai tömb létezésének fenntartása elképesztő összeget emészt fel a tagországok részéről. Amit ráadásul amerikai nyomásra növelni kell, elérve, hogy a NATO-országok minden évben (!) nemzeti össztermékük két százalékát fordítsák katonai kiadásokra. Egyszerűbben fogalmazva: vegyenek minden évben újabb és újabb amerikai fegyvereket, életben tartva az amerikai hadiipart.

A tagság másik következménye az orosz határ mellett eltervezett NATO-csapatok folyamatos létszámnövelése. A migrációs válság kapcsán leggyakrabban hangoztatott érv, hogy az európai határellenőrzés nem tartozik az Észak-atlanti Szövetség feladatai közé, a keleti széleken felsorakozó egységek mégis egy állítólagos orosz fenyegetéstől »védenék« Európát. Oroszországot jelölik meg tehát ellenségnek, látható módon különösebb indoklás nélkül.”